ITF összefoglaló (nők): Bukta Ágnes tornát nyert Szerbiában!
Július 25-e és 31-e között Palicban rendeztek meg egy 10 000-es kategóriájú salakpályás versenyt, ahol a magyar lányok eredményesen szerepeltek.
Egyéniben 4 indulónk volt: Békefi Bianka (8.), Szlavikovics Szabina, Bukta Ágnes (4.) és Nagymihály Luca. Az első magyar kieső sajnos már az első fordulóban búcsúzni kényszerült miután Bianka kikapott 3 szettben egy selejtezőből érkező lengyel riválistól. Szabina és Luca ellenfelei is kvalifikáción keresztül jutottak fel a főtáblára, de náluk az ellenfél “gazdagabb” meccsrutinja nem volt akadály. Mindazonáltal viszont ez volt számukra az első, s egyetlen győzelem a héten. A sors fintora, hogy Bukta Ági, az egyéni bajnoka a tornának, mindkét honfitárs kiesését “megbosszulta”. A bolgár Evitmolát (2.), aki Lucát ejtette ki, az elődöntőben, a francia Cakarevicet (6.), ő pedig Szabinát, a döntőben győzte le. Ági magabiztosan játszott a héten, csak a második kör volt számára a nehéz, csak akkor veszített szettet.
Párosban Bianka és Szabina indultak el együtt, és jól is szerepeltek, miután a 16 (-szor kettő) fős mezőnyben az elődöntőig jutottak. Az első fordulóban még champions-tie-break-ben született meg a győzelem egy holland-ausztrál duóval szemben, de a negyeddöntőben mindössze 5 játékot veszítettek két szett alatt. Ezután követezett a 2. kiemelt cseh-szlovén páros, akik ellen csak egy szett erejéig vették fel a versenyt (5/7 0/6).
Még egy eredmény…
- Lukács Vanda 3. kiemeltként versenyzett a romániai Zsilvásárhelyen (salak, 10 000), de az előkelő pozíció ellenére nem jött össze az eredményes szereplés, a második fordulóban kapott ki egy román teniszezőtől 2 szettben.
A kiemelt kép forrása: www.bcnn5.com