Szezonsumma 2016: Reflektorfényben a Grand Slam tornák ( 3. rész )
Andy Murray újra örömet szerzett a hazai szurkolóinak, 2013 után fejére került a korona az All England Clubban. A Grand Slam tornák felidézését Wimbledonnal folytatjuk.
Jogos volt a kérdés továbbra is: Ki veri meg idén Grand Slam tornán Wimbledonra 14-0-val érkező Novak Djokovicot? A legnagyobb jelentkezők közé szokás szerint az akkor már újra Ivan Lendlel dolgozó Andy Murray tartozott. Miközben a találgatások folytak, egy nagy névvel kevesebb volt a táblán, hiszen Rafael Nadal a verseny kezdete előtt visszalépett sérülés miatt.

Del Potro Wimbledonban Wawrinkával kezdte meg a comeback utáni nagyobb skalpok sorát
Kép forrása: theindianexpress.com
Wimbledonban mostanában nem igazán jó a nagyobb neveknek mindig teniszezni. Ha talpon akarsz sokszor maradni arra nem az All England Club zöld gyepe a legalkalmasabb. Ezt megtudta a Párizsban elődöntős Dominic Thiem, valamint az akkor még csak kétszeres Grand Slam bajnok Stan Wawrinka is. Előbbit Jiri Vesely, utóbbit Juan Martin Del Potro ejtette ki.

Drámai wimbledoni meccs Isnerrel a főszerepben, de ebből most az amerikai jött ki vesztesen
Kép forrása: actualsportnews.com
A ranglistát tekintve ezúttal lefelé indultunk egy lejtőn. Mostanában ez megszokás lenne az év harmadik Grand Slam tornáján? De ezzel még korán sem volt vége a shownak. De mielőtt a szenzációra rátérnénk, itt álljunk meg egy szóra, hiszen említésre méltó mérkőzést vívott egymással Jo-Wilfried Tsonga és ha már dráma Wimbledonban, akkor természetesen John Isner sem hiányozhat. Habár nem is lett 70-68 a vége, Tsonga egy parádés mérkőzésen győzte le Isnert és döntő szett 19-17-el jutott tovább.

Djokovic már az első hét végén kiesett
Kép forrása: theindianexpress.com
Ami pedig mellette folyt arra, csak annyit lehet mondani egy Queen dal címét idézve: Show must go on! Novak Djokovic miután már két megnyert mérkőzésen túl volt, 16-0-val vágott neki a Sam Querrey elleni mérkőzésnek, azonban ő sem számíthatott arra, hogy az amerikai nem fog megijedni a világelsőtől. Sam Querrey egy bátor tenisszel, igen borús időjárási körülmények közepette csodával határos módon négy szettet követően elküldte a szállodába csomagolni a címvédőt. Ez a korai kiesés igen ritka volt Djokovic karrierjében ilyen nagy tornán, hiszen utoljára a szerb harmadik körben a 2009-es Roland Garroson esett ki.
Megnyílt tehát az út Andy Murray előtt, aki hiába számíthatott nehéz mérkőzésre Nick Kyrgios ellen, három játszmában jutott tovább. Roger Federer sem húzta túlságosan az időt, a svájcinak nem igazán volt ellenfél az amerikai Steve Johnson. A negyedik forduló természetesen nem maradt izgalmas mérkőzések nélkül. Tomas Berdych döntő szettben győzte le Jiri Veselyt, Lucas Pouille pedig 1-2-ről fordított Bernard Tomic ellen.

Federer a szakadék széléről táncolt vissza Cilic ellen
Kép forrása: skysports.com
A negyeddöntőben viszonylag Tomas Berdych és Milos Raonic jutott könnyebben elődöntőbe. Andy Murrayre és Roger Federer két kemény küzdelem várt. Andy Murray jól kezdett, majd Tsonga visszatáncolt, de a kétszeres Grand Slam győztes mégis az ötödik játszmában megtörte ellenfelét. Andy Murray mérkőzésein ez már nem volt újdonság. Roger Federer viszont a poklok-poklát élte meg. A továbbjutás nem is rajta múlott, hanem Marin Cilic gyenge fején. A horvát két szett előnyben volt, többször volt a negyedik felvonásban meccslabdája, azonban mégsem élt vele. Federer küzdött, de gyakorlatilag besétált Cilic helyett az elődöntőbe.

Raonic parádé, a kanadai első Grand Slam döntőjére készülhetett
Kép forrása: sportskeeda.com
Eljöttek az elődöntők és a Federer szurkolókban ismét élt a remény, hogy azon a vasárnapon buzdíthatják egy fantasztikus hangulatú döntőben. Federer 2-1-re vezetett Raonic ellen, mégis az a küzdelmes továbbmenetel Cilic ellen nagyon sokat kivett belőle arra a kis időre. A kanadai pedig nem sajnálta meg ellenfelét, hanem remek teniszt előkapva megfordította a találkozót és pályafutása első Grand Slam döntőjébe jutott. A másik mérkőzésen inkább csak az volt a kérdés, hogy Tomas Berdych fog-e szettet a rendkívül magabiztos Andy Murray ellen. Három darab sima 6/3, de ez nem volt egyáltalán meglepetés.

Raonic így is boldog lehetett, de Murrayt nem volt esélye megverni a döntőben
Kép forrása: sportsnet.ca
A finálé pedig ahogy arra számítani lehetett, abban a mederben csordogált folyamatosan előre. Milos Raonic meg tudta szorítani a hazai közönség előtt teniszező Murrayt, de ahhoz még első Grand Slam döntője miatt mentálisan kevés volt, hogy megverje. Murray az első játszma közepén breakelve került szettelőnybe, majd két sima rövidítést megnyerve wimbledoni bajnok lett.
Andy Murrayn játékán látszott, hogy visszatért a Lendlet és azt csinálta ellenfeleivel, amit szokott: A tenisz minden elemében kicsinálta, majd padlóra küldte őket. Murray harmadik Grand Slam tornáját nyerte, azonban azt ekkor még nem lehetett sejteni milyen káprázatos évet produkál majd.
Kiemelt kép forrása: ibtimes.co.uk