Roland Garros 2017: Akinek kellett, továbbment a hölgyeknél

2017. május 29.
by cort

Meglepetések nélkül folytatódtak a Roland Garros női egyesének küzdelmei.

A nap legjobban várt, és legpikánsabb összecsapásán a címvédő Garbine Muguruza a 2010-es bajnok Francesca Schiavonéval találkozott. A rutinos olasz egy hónappal ezelőtt kétszer is döntőt játszott (Bogotában nyerni tudott, Rabatban Pavlyuchenkova győzte le a fináléban), így jó formában érkezett Párizsba, míg Muguruza kisebb sérüléssel bajlódott. Az előzetesen várt nagy csata elmaradt, Schiavone csak a második szettben tudta megszorongatni a negyedik helyen kiemelt Muguruzát, aki néhány labdamenetben már megmutatta, hogy idén is számolni kell vele a végelszámolásnál. A vége 6-2 6-4 lett a címvédő spanyol hölgy javára.

Muguruza legnagyobb riválisai közül hatalmas csatában jutott a második fordulóba Kristina Mladenovic. A hazai közönség előtt teniszező francia hölgy kisebb hátsérüléssel bajlódott, de végül három óra alatt 3-6 6-3 9-7 arányban győzött az amerikai Jennifer Brady ellen. Mladenovic a következő körben egy korábbi döntős, az olasz Sara Errani ellen lép pályára.

A nap további mérkőzésein két játszmában jutott a legjobb 64 közé az orosz Anastasia Pavlyuchenkova, valamint a második helyen kiemelt Karolina Pliskova, a nap egyetlen meglepetését az előző héten döntőt játszó Daria Gavrilova szállította, aki három játszmában kikapott a belga Elise Mernes-től.

A hozzászólások le vannak zárva.