Davis Kupa 2017: Tsonga lesöpörte Darcist, egyenlítettek a franciák

Nagy volt a nyomás Jo-Wilfried Tsongán, azonban remekül megoldotta a vizsga feladatot. A francia játékos három játszmában legyőzte Steve Darcist. 

David Goffin magabiztos győzelme után 1-0-ás előnybe kerültek a belgák, és Jo-Wilfried Tsonga pontosan tudta, milyen bajba kerülnének a franciák egy esetleges vereséggel. Nem lehetett tudni mire számíthatunk, hiszen Tsonga az egyik legnagyobb Davis Kupa specialista ellen lépett pályára. Steve Darcis idén 5 mérkőzéséből 4-et megnyert az idei sorozatban, ráadásul pont az ő sikerével jutott Belgium az ötödik találkozón a hétvégi fináléba Ausztrália ellen.

Tsonga átlépett Darcison, 1-1-ről folyatódik holnap a Davis Kupa finálé
Kép forrása: theintelligencer.com

Az első játszmában Darcis csak megszorítani tudta Tsongát a francia adogatásai mögött, azonban break labdát nem tudott kiharcolni. A belga szervái mögött viszont töredezett a jég egyre jobban, és Tsonga 4-3-nál már nem kegyelmezett. Ez várható volt, hiszen Tsongának egy játékkal korábban már volt break labdája, ezt a lehetőséget már nem szalasztotta el. A következő játékban a hangos közönség miatt nem volt könnyű figyelni, Tsongának ez mégsem okozott gondot és szettelőnybe került. A második játszma ott kezdődött, ahol az előző vége abbamaradt. Tsonga egyre jobban elbizonytalanította a Davis Kupában általában brillírozó Darcist és egy parádés fonák röptével egyből breakkel kezdett. Ezek után pedig a francia kezdett még jobban ellépni és hamar 4-0 állt az eredményjelzőn. Az eredményen a belga a következő játékokban már csak kozmetikázni tudott, Tsonga 6/2-re nyerte a második szettet. A harmadik szettben hiába nyerte semmire az első játékot adogatóként Darcis, önbizalma a folytatásban is megcsorbult és gamet már nem tudott nyerni. A harmadik játszmában először 1-1-nél, Darcis kettős hibáinak köszönhetően 3-1-nél, majd egy utolsó csapásként 5-1-nél is elnyerte a belga adogatását Tsonga. Ritkán látható valakitől egy Davis Kupa fináléban, hogy ennyire megadja magát. Darcis úgy tűnt teljesen megszeppent, főleg nem lehetett sok önbizalma Tsonga adogatásaitól.

Tsonga tehát kiegyenlített, az első nap lezártával 1-1 az állás. Holnap a párossal folytatódik a 2017-es Davis Kupa fináléja: Egyelőre még rejtély lesz-e valami változtatás az előzetes információkhoz képest. 

Kiemelt kép forrása: hindustantimes.com

 

A hozzászólások le vannak zárva.