Ezért állt össze Djokovic Agassival

2017. december 14.
by DGM96

A női világelső, Simona Halep edzője, Darren Cahill a New York Times-nak árulta el, miért jöhetett létre ez a bizonyos sztárpáros.

“Jó látni, hogy Andre most is ennyire elhivatott a tenisz iránt, s azt is jó látni, hogy a Novakkal való együttműködés iránt is elhivatott. Köztük ugyanaz a helyzet, mint köztem és Simona között: én mint embert, kedvelem Simonát. Novak és Andre valójában akkor ismerte meg egymást, amikor Novak felkereste Andrét telefonon a Roland Garros előtt. Az a beszélgetés órákig tartott, volt szó köztük a teniszről, s magáról az életről egyaránt. Andre nagyon tiszteli Novakot, majdhogynem barátként tekint rá, szimpatizál vele, ezért fogadta el a szerb felkérését.”

Ha valaki szavára lehet adni, akkor az az ausztrál Darren Cahill. Játékosként még nem vált a szakmában befolyásos személlyé, de edzőként már igen. Ő csinált Lleyton Hewittból világelsőt, majd támogatta Andre Agassit az amerikai karrierjének utolsó éveiben, de edzette ő Ana Ivanovicot és Andy Murrayt is korábban. Jelenleg pedig a női világelső, a román Simona Halep a tanítványa.

A 2017-ben igencsak leszereplő Djokovic ez év alatt fokozatosan építette ki új stábját. A Madrid Masters végeztével, évtizedes együttműködés után vált meg a Marian Vajda vezette csapattól, majd a Roland Garroson már Andre Agassival kezdett el együttműködni. A nyolcszoros Grand Slam-bajnok amerikai csak négy nagy tornán lesz ott “Noléval”, minden más versenyre az idén visszavonult Radek Stephanek fogja felkészíteni a szerbet, aki a világranglista 12. helyén kezdi majd 2018-at, visszatérése pedig még e naptári év végén, az Abu Dzhabiban megrendezendő bemutató versenyen esedékes.

A kiemelt kép forrása: nypost.com

A hozzászólások le vannak zárva.