ATP Róma: A címvédő újabb horrorisztikus meccset nyert meg
Alexander Zverev címvédőként jutott be a római torna fináléjába. A német két szoros szettben győzte le Marin Cilicet.
Két agresszív támadó stílusú teniszező találkozott a római verseny elődöntőjében. Zverev kemény küzdelmeket élt át, hogy itt lehessen, még Cilic az elmúlt fordulókban páratlan magabiztossággal intézte el az éppen szembe jövő ellenfelét. Cilic nagyon régen tudta utoljára legyőzni Zverevet, azóta 4 vereséget szenvedett el a némettel szemben utolsó salakpályás mérkőzésüket is tavaly, Madridban Zverev nyerte.
Zverev nagyon korán break lehetőséghez jutott, azonban Cilic állta a sarat és egy remek szervával visszaverte a német támadását. A címvédő az első szett végén is nyomott, azonban részben saját hibájának is köszönhetően nem lett break. A döntés a Tiebreakra maradt, amiből az idegesség közepette, de mégis Zverev került ki győztesen. Kriminális rövidítés volt, egy idő után nem a Saschának állt. A Tiebreak közepén használhatatlanná tette egyik ütőjét, ennek ellenére volt benne annyi lelki erő, hogy 15-13-ra hozza a hosszúra nyúlt lezáró szakaszt.
A második szett elején Cilic rögtön breakelt és egy jó ideig benne volt a levegőben a döntő szett. Ezen a tornán viszont már nem először láthattuk, hogy Zverev felül tud emelkedni a problémáin, és amikor szorul a hurok, szenzációs teniszt tud felmutatni. Ez a fordulópont 4-3-as hátránynál jött el, Zverev kiváló megoldásokat választva visszajött. Nem neki állt a szett, azonban küzdött és ennek meg lett az eredménye. A német 6-5-re vezetett és egy hálón megpattant elütéssel végett vetett a harcnak.
Alexander Zverevnek megadatott az esélye a címvédésre, ráadásul igen meggyőző veretlenségi sorozattal menne neki a Roland Garrosnak, amennyiben ma is nyer. Nem lesz egyszerű dolga, hiszen Rafael Nadal áll a másik oldalon, aki ellen minden bizonnyal a legjobb teniszén is felül kell produkálnia. Estére kiderül, hogy Zverev megvédi címét, vagy Nadal nyolcadszor is Róma bajnoka lesz.
Kiemelt kép forrása: skysports.com