Svitolina nyerte a római Premier tornát
Ezúttal le tudta Halep ellen zárni, ami tavaly a Roland Garroson nem sikerült. Elina Svitolina meglehetősen simán verte a világelsőt.
Remek párosítás jött össze a római WTA torna döntőjében. A fináléban világelső Simona Halep, aki szetthátrányból jutott túl Maria Sharapován, találkozott az ezen a héten bombaformát kifogó Elina Svitolinával. Az ukrán játékos számos alkalommal verte meg Halepet, azonban az az egy vereséget nehéz lehet elfelejteni. Kettejük egyik legfontosabb mérkőzésén, a Roland Garros negyeddöntőjében Svitolina előbb Halepet verte meg, majd amikor a kegyelemdöfést meg kellett volna adni, saját magát győzte le.
Az első break megadta az önbizalmat Svitolinának. Innentől kezdve jöttek az elképesztő erejű nyerők és Halep nem kapott teret, hogy kibontakoztassa a játékát. Nem, hogy erre nem kapott lehetőséget, de még arra sem, hogy játékot nyerjen. A román teniszezőnőnek az első játszmában game labdája sem volt, mindösszesen nyolc pontot tudhatott magáénak. Svitolina a folytatásban is iszonyatosan magas színvonalon tudott teniszezni, ráadásul megcsinálta a korai breaket. Svitolina megkímélhette volna magát az izgalmaktól, hiszen könnyed hibái miatt nem sikerült dupla break előnybe kerülnie. Ezen a mérkőzésen azonban ez sem számított, a második szettben stabil adogatójátékokkal őrizte fórját, ezúttal egy fontos mérkőzést végig vitt és megnyert Halep ellen.
Svitolinának egyik kedvencei közé tartozhat ez a torna, hiszen sikerült megvédenie címét az olasz fővárosban. Az ukrán játékos karrierje 12. egyéni WTA tornagyőzelmét szerezte meg.
Kiemelt kép forrása: newsday.com