RG18: Kiesett Babos Tímea női párosban

Australian Open-i bajnoktársával, Kristina Mladenovic-csal a negyeddöntőig jutott el.

Búcsúzott a Roland Garros küzdelmeitől az utolsó versenyben maradt magyar teniszező is. Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic számára az Australian Open címvédőiként és az itteni torna 1. kiemeltjeiként a negyeddöntő jelentette a végállomást. Legyőzőik a japán Hizomi – Ninomiya páros lett. Nem sok előjel mutatkozott arra, hogy a magyar-francia kettőst két játszmában legyőzhetik ezen a napon, főleg azután nem, hogy az első szettben Timiék 5/3-ra is vezettek, továbbá 4 játszmalabdát is kiharcoltak. A japánok végül tie-break-ben szerezték meg a vezetést, ami a szetteket illeti.

A folytatásban felborult a papírforma. A magyar-francia duó csak akkor jutott fogadóelőnyhöz, amikor ellenfeleik a győzelemért adogattak a második szettben 3/5-ös állásnál. Küzdelmük azonban nem fizetődött ki, és 1 óra 46 perc után befejeződött a találkozó, 7/6(4) 6/3-as végeredménnyel. Ezzel az is eldőlt, hogy Timi páros világelsősége még várat magára, az impozáns címhez meg kellett volna nyernie az év második Grand Slam-tornáját is “Kiki”-vel.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/Tennis

A hozzászólások le vannak zárva.