Cincinnati: Tavaly Wimbledon óta erre vártunk (volna)

2018. augusztus 13.
by cort

Ma hajnalig toporogva vártuk a cincinnati masters torna kezdetét. A nagy négyes neve ott szerepelt az indulók között, amire a tavalyi wimbledoni torna óta nem volt példa. A sorsolásra sem lehet panasz, elég csak az első kör párosításaira ránézni. Tiafoe – Shapovalov, Isner – Querrey, Tsitsipas – Goffin, Chung – Sock, Schwartzman – Wawrinka, Murray – Pouille, mind olyan összecsapások amik bármelyik ATP torna elődöntőjének, vagy akár döntőjének is megállna.

Ma hajnalban azonban jött a hideg zuhany, a világelső Rafael Nadal visszalépett a tornától, így alighanem a US Openig kell várni a nagy négyes közös szereplésére. Nadal visszalépése leginkább a szerb Novak Djokovic-nak jöhet kapóra. A volt világelső már a negyeddöntőben találkozott volna a friss torontói bajnokkal, így “mindössze” a címvédő Grigos Dimitrovot kell megvernie a legjobb 16 között. A szerb Cincinnatiben ismét megcélozhatja a Golden Masterst, ami annyit jelent, hogy ő lehet az első olyan játékos, aki mind a kilenc Masters versenyen győzni tudott. Szintén a felső ágon találjuk Alexander Zverevet és Marin Cilic-et is, mindkét játékosnak jó esélye van, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.

A tábla alsó felén kapott helyet a wimbledoni torna óta először pályára lépő Roger Federer. A svájci játékos már a második meccsén összefuthat Andy Murray-vel, igaz a britnek ehhez előbb Lucas Pouille-t kell legyőznie. Érdekes lehet a friss világranglista harmadik Juan Martin Del Potro ága. Az argentin előbb a Sock – Chung meccs győztesével találkozik, majd pedig a Kyrgios, Coric, Medvedev trióból kaphat ellenfelet.

A sorsolás: http://www.protennislive.com/posting/2018/422/mds.pdf

Kép forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.