Egy labdarúgó tette tönkre a Davis-kupát?
Egy 118 éves tradíciót söpört félre a Gerard Pique által alapított Kosmos nevű befektetési társaság.
Évek óta beszédtéma volt a Davis-kupa megreformálása. A zsúfolt versenynaptár amúgy is komoly megterhelést jelent a játékosoknak, ezért a világ legjobb teniszezői gyakran lemondták szereplésüket a Davis-kupán. A mostani formátumban a Davis-kupát négy hétvégén rendezték, ezt váltja egy év végi egy hetes torna.
Az új lebonyolítás alapján februárban 24 ország részvételével 12 összecsapást rendeznek, ahonnan a továbbjutó csapatok csatlakoznak az előző szezon 4 elődöntőséhez, valamint a két szabadkártyás együtteshez. A 18 csapat november 18. és 24. között Lilleben vagy Madridban találkozik, ahol hat darab hármas csoportban küzdenek egymás ellen. Innen a hat csoportelső, valamint a két legjobb csoport második jut a negyeddöntőbe, majd az elődöntő, és a döntő következik. Az összecsapások minden esetben két egyes, és egy páros mérkőzésből állnak, amiket egy nap alatt lebonyolítanak.
Kinek jó ez? Senkinek. A játékosok 99 százaléka, a szurkolók, mind fel vannak háborodva. A tenisz egyik legnagyobb tradíciójával rendelkező tornáját eladták. Pique és társasága 25 évre 3 milliárd dollárt ígért az ITF-nek, így nem volt meglepő, hogy a tegnap az ITF (a szavazatok 71 százalékát kapva) rábólintott a Davis-kupa reformjára. “ITF, a tenisz szégyene.” Írták ki többen saját közösségi oldalukon, és nehéz nem egyet érteni velük. Aki volt kint magyar Davis-kupa összecsapáson, akár csak az utolsó néhány évben, megtapasztalhatta, hogy milyen hangulata van egy ilyen ütközetnek. Aki látott már szerb, argentin, ausztrál vagy éppen francia Davis-kupa összecsapást, azt hihette, hogy labdarúgó mérkőzésen van. És a játékosok is ezt szerették. A hangulatot, legyen az hazai vagy idegenbeli összecsapás. Ezt vették most el tőlük/tőlünk. Gerard Pique, foglalkoztál volna a saját sportoddal.