Felnőtt karrierje legjobb hetén van túl Valkusz Máté

Fiatal reménységünk egy olaszországi Challenger-tornán a selejtezőből indulva jutott el egészen a döntőig.

A múlt héten természetesen Fucsovics Márton cincinnati nyolcaddöntős szereplésére és Novak Djokovic történelmi győzelmére lehettünk figyelmesek. Magyar szemmel nézve azonban a történéseket egy kisebb tornára, de relatíve nagy eredményre is felfigyelhettünk.

Valkusz Máté ugyanis felnőtt karrierje eddigi legjobb szereplésén van túl, miután az olaszországi Cordenonsban megrendezett salakpályás Challenger-tornán selejtezősként menetelt el egészen a fináléig. A döntőig vezető út során legyőzte a 6. kiemelt Zdenek Kolart (219.) és a 7. kiemelt Guilherme Clezart (236.) is. Főtáblás meccsein ráadásul szettet sem veszített az utolsó összecsapásig. Ott azonban a már ismerősebbnek hangzó Paolo Lorenzivel (103.), a torna 1. kiemeltjével kellett megküzdenie.

A rutinos olasz lett az első, aki játszmát vett el a 20 éves budapestitől, Valkusz azonban azok után sem mondott le a győzelem esélyéről, hogy később szett- és break-hátrányban találhatta magát. Megfordította a második szettet, majd derekasan helyt állt a minden eldöntő, harmadik játékrészben is. Fogást sajnos azonban nem talált Lorenzin, erőfeszítései csak az elvesztett adogatás pillanatnyi visszavételére voltak elegek. A hazai pályán teniszező olasz 2 óra 12 percnyi játék után diadalmaskodott 6/3 3/6 6/4-re.

Hiába a negatív lezárás, Valkusz így is kiugró teljesítményt mutatott be, jutalmául pedig karrierje során először került be az ATP világranglistájának első 300 teniszezői közé: szereplésével 84(!) pozíciót javított, így ezen a héten a 284. helyen jegyzik.

Szép volt, Máté! Csak így tovább!

A kiemelt kép forrása: twitter.com/HUNgarianTENNIS

A hozzászólások le vannak zárva.