US Open 2018: A nyitómeccsen búcsúzott az egyik favorit

2018. augusztus 27.
by cort

Nem kellett sokáig várni az első nagy meglepetésre a US Openen. Az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon eddig még sosem fordult elő, hogy a női világelső már az első körben búcsúzzon. Eddig.

Érdekes volt hallani Mats Wilander nyilatkozatát az első mérkőzések kezdete előtt. Volt olyan merész, hogy arra a kérdésre, szerinte van-e esélyese az idei női versenynek, gondolkodás nélkül rávágta Simona Halep nevét. A női mezőny ismeretében (hacsak nem egy bombaformában teniszező Serena Williams-ről beszélünk) némileg meglepő volt a kijelentése.

A román ugyanakkor tényleg meggyőző eredményekkel a háta mögött érkezett New Yorkba. Stabilan világelső, a Roland Garros-on végre összejött a rég megérdemelt Grand Slam győzelem, és a US Opent megelőző két premier tornán is döntőzött.

Tavaly Maria Sharapovát kapta az első körben, idén pedig a világranglista 44. Kaia Kanepit. Nem egy verhetetlen játékos, de az első fordulóban nagyon is veszélyes, kellemetlen ellenfél. Különösen egy rendkívül rossz napot kifogó Halep számára. A román magához képest rengeteg hibával teniszezett, és 76 perc alatt 6-2 6-4 arányú vereséget szenvedett. Halep végig futott az eredmény után, és hiába tudott a második játszma elején dupla breakhátránybol visszakapaszkodni, az észt játékos teljesen megérdemelten jutott a második körbe.

A hozzászólások le vannak zárva.