US Open 2018: Djokovic és Nishikori már várja negyeddöntős ellenfelét

A szerb már megtett mindent a Federer elleni álom-negyeddöntőért, most már a svájcin a sor.

Bejutott a legjobb 8 közé a US Open férfi egyesének egyik legnagyobb esélyese, Novak Djokovic (6.). A kétszeres bajnok szerb magyar idő szerint kora este lépett pályára a torna centerpályáján, az Arthur Ashe Stadionban, ahol Joao Sousa volt az ellenfele. Az már a meccs előtt biztos volt, hogy a portugál teniszező hazája legnagyobb eredményét éri el Grand Slam-tornán, azonban ahogyan azt várni lehetett, ez egy nyolcaddöntőn valósult meg, s nem egy negyeddöntőn. Ugyan Sousa lehetőségét megérezve szinte erőn felül teljesített, ez végül “csak” a tisztességes helytállásra volt elegendő az egyre jobb formába kerülő Djokovic ellen. A 13-szoros GS-bajnok csak egyszer veszítette el az adogatását az egész meccsen és az a break-labda is csak az egyetlen volt, amivel szembesült a szerb. Az első szettet még könnyen nyerte meg, utána viszont a többi kettő túlnyomó része alatt tartotta Sousa a tempót. Viszont, ahogyan a legnagyobbak, úgy Djokovic is tudott szintet váltani, mikor már közeledtek a játszmák végei. Minderre pedig úgy volt képes, hogy élt a “medical time out” lehetőségével, miután nem tartotta jónak a közérzetét a 33 fokos New Yorki hőségben. Így is szűk 2 óra alatt tudta le a meccset (6/4 6/3 6/4), bebiztosítva azt, hogy egy helyet már biztos előrébb ugrik majd a világranglistán.

Ezzel ő már le is tudta a maga kötelességeit, ami a hőn áhított negyeddöntős rangadót illeti Roger Federer (2.) ellen. Az örök ifjú svájci majd magyar idő szerint hajnalban, az Arthur Ashe Stadion második esti meccsén játszik az ausztrál John Millmannel.

Továbbjutott a 2014-es döntős Kei Nishikori (21.) is. A japán teniszező az Alexander Zverevet (4.) kiejtő Philipp Kohlschreiber ellen nyert, Djokovichoz hasonlóan három szettben (6/3 6/2 7/5). A negyeddöntőben pedig megrendezheti a 4 évvel ezelőtti finálé visszavágóját Marin Cilic (7.) ellen. Ehhez a horvát óriásnak a belga David Goffint (10.) kell legyőznie.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/FlashScore2

A hozzászólások le vannak zárva.