Laver Cup: Európa ismét behúzta

2018. szeptember 24.
by cort

Ismét néhány labdamenetet döntött, második alkalommal is Európa nyerte a Laver Cupot.

Björn Borg legényei 7-5-ös előnnyel vágtak neki az utolsó napnak, és nem volt más dolguk, mint a hátralévő négy mérkőzésből kettőt megnyeri. A párosítások szoros összecsapásokat sejtettek, a mérleg nyerve pedig inkább a kék mezes európaiak felé húzott, de az első meccs után John McEnroe csapata átvette a vezetést.

Az előző napokkal ellentétben elsőként a páros mérkőzést rendezték meg, ahol – csakúgy, mint az első két napon – ismét John McEnroe tanítványai voltak az esélyesek, de a Federer, Zverev duó a vártnál jobban megizzasztotta Jack Sock és John Isner alkotta kettőst. Sőt, a svájci-német alkalmi páros, meccs tie-breakben 9-7-re is vezetett, és két mérkőzéslabdát is kiharcolt, de a két amerikai a következő négy labdamenetet megnyerve behúzta a meccset.

Roger Federer és John Isner nem sokat pihenhetett, kis szünet után már egyesben léptek pályára egymás ellen. Az izgalmak, és a dráma pedig csak fokozódott. Az első játszmát az amerikai nyerte 7-6 arányban, a másodikban pedig 5-4-nél egy, a rövidítésben pedig két alkalommal volt mérkőzéslabdája. Különösen a második lehetőség volt nagy esély a mérkőzés lezárására a hórihorgas amerikainak, saját adogatásánál azonban ziccer helyzetben megremegett, Federer pedig nem hibázott. A svájci előbb megfordította a rövidítést, majd pedig a meccs tie-breakben 10-7-tel ismét Europát juttatta előnyhöz.

Björn Borg együttesének így a hátralévő két mérkőzésből egyet kellett hoznia, és ezt Alexander Zverev már az első meccsen abszolválta. A fiatal német a dél-afrikai Kevin Anderson ellen játszott egy emlékezetes összecsapást, ahol nem sok hiányzott, hogy a piros mezesek örüljenek. Anderson az első játszma megnyerése után, a második szett célegyenesében, majd pedig a mindent eldöntő tie-breakben is lépéselőnybe került, de nem tudott élni a lehetőséggel, Zverev fordítani tudott.

A fiatal német győzelmével tehát ismét Európa örülhetett, de akárcsak tavaly, ismét néhány labdameneten múlt egy-egy mérkőzés, és az egész párosítás kimenetele. A show ismét nagy volt, de talán ami még inkább magával ragadta a nézőt, az az, ahogy ezek a játékosok most csapattársként, egymást segítve küzdöttek. Várjuk a következőt!

Kép forrása: twitter.com/lavercup

A hozzászólások le vannak zárva.