Már csak négyen vannak versenyben Moszkvában és Antwerpenben is

2018. október 20.
by SchGy

Összejött a Karen Khachanov – Daniil Medvedev hazai rangadó az orosz fővárosban rendezett ATP 250-es torna elődöntőjében.

Tegnap már a négy közé jutás volt a tét a 936 ezer dollár összdíjazású Kremlin Cupon. A moszkvai közönség elsősorban a két hazai játékos mérkőzésére volt kíváncsi, akik közül elsőként a második kiemelt orosz Daniil Medvedev lépett pályára, aki a litván Ricardas Berankis-szal találkozott. Az első játszmát könnyedén nyerte az orosz 6-2-vel, kevesen számítottak arra, hogy ezek után 6-1-gyel a második szettet a litván nyeri. A döntő felvonásban a hazai szurkolók által buzdított Medvedev jobban koncentrált, és 5-4 után, a számára legjobb pillanatban lebreakelte a litvánt, és végül 6-2 1-6 6-4 arányban győzött. Ellenfele, egy másik fiatal orosz, Karen Khachanov lesz, aki két játszmában győzött a bosnyák Mirza Basic ellen 6-2 7-6. Basic az első játszmában nem talált ellenszert az orosz játékára, és bár a második szettben már megszorongatta Khachanovot, végig az orosznak állt a zászló.

A negyeddöntő másik két mérkőzésén előbb a francia Adrian Mannarino két szettben nyert a fehérorosz Egor Gerasimovval szemben 7-6 6-3, a rutinos olasz, Andreas Seppi pedig 6-4 7-6-tal fektette két vállra a szerb Filip Krajinovic-ot. Seppi és Mannarino eddigi hét összecsapásából négyet az olasz nyert, az elődöntőben egalizálhat a francia a nyert meccseket tekintve.

A belgiumi Antwerpenben zajló ATP 250-es versenyen az első helyen kiemelt brit Kyle Edmund játék nélkül jutott az elődöntőbe, miután ellenfele a fehérorosz Ilya Ivashka nem vállalta a mérkőzést. A brit ellenfele az a Richard Gasquet lesz, aki nagy csatában 2 óra 20 perc alatt, 6-4 6-7 7-6 arányban győzte le a német Struff Jan-Lennardot. A harmadik helyen kiemelt francia már a második szettben is a meccsért adogathatott, de végül majdnem pórul járt a fantasztikus fonákkal rendelkező gall. Gasquet a döntő szett hajrájában előtt 6-5-nél kettő, majd a rövidítésben négy mérkőzéslabdát is elpuskázott, és 8-7-nél már neki kellett kapaszkodnia meccsért. A francia végül összekapta magát, és nyolcadik meccslabdáját kihasználva jutott az elődöntőbe.

A torna további mérkőzésein a második kiemelt argentin Diego Schwartzman 6-4 6-3-mal ejtette ki a francia Gilles Simont, és készülhet a szintén francia Gael Monfils elleni elődöntőre. A francia fenegyerek a négy közé jutásért a kanadai Vasek Pospisillal találkozott, és 7-5 6-4 arányban abszolválta a látványos labdamenetekben bővelkedő mérkőzést.

 

A kép forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.