Elválnak Simona Halep és edzője útjai

2018. november 10.
by andF

A világelső edzője, az ausztrál Darren Cahill családi okokra hivatkozva bejelentette, hogy a továbbiakban nem ő segíti Halepet a felkészülésben.

Cahill négy szezont töltött el Halep mellett, akiből ez idő alatt Grand Slam győztest és stabil világelsőt faragott. Pályafutása legsikeresebb szezonját követően meglepetésként ért mindenkit a hír, hogy a továbbiakban nem folytatják a közös munkát.

Az ausztrál tréner a nyilatkozatában azt mondta, hogy szeretne több időt tölteni a családjával, ezért nem tudja vállalni azt, hogy a 2019-es szezonnak is együtt vágjanak neki.

“Szeretném bejelenteni, hogy Simona és én nem folytatjuk az együttműködésünket 2019-ben, aminek kizárólag családi okai vannak.” – áll Cahill nyilatkozatában. “Az utóbbi években szezononként több, mint 30 hetet töltöttem távol a családomtól, ezért úgy döntöttem, hogy most 12 hónapon át velük szeretnék lenni, így felhagyok az edzősködéssel.”

Cahill elmondása szerint a gyerekei az életük fontos szakaszaiba lépnek, és szeretne mellettük lenni, hogy mindenben maximálisan támogathassa őket. Hozzátette, hogy mennyire sokra tartja Halepet játékosként és magánszemélyként egyaránt, és álommunka volt a vele való együttműködés. A román teniszező a nyilatkozatra reagálva hasonlóan szépeket írt edzőjéről a twitteren.

Azt még nem tudni, hogy ki segíti majd Halepet a következő szezonban, de az biztos, hogyan nagyon nagy űrt kell betöltenie, hiszen Cahill vitathatatlanul nagy szerepet játszott Halep remeklésében. Az is kérdéses, hogy az egyéves szünetet követően 2020-tól ismét együtt dolgoznak-e majd.

Kép forrása: livemint.com

A hozzászólások le vannak zárva.