Murray Ausztráliában térne vissza

2018. november 12.
by kert

A korábbi világelső, jelenleg 263. skót játékos az Egyesült Államokban készül a 2019-es szezonra

Murray tavaly év végén hasonló bejelentést tett, akkor is a decemberi, brisbane-i tornán szeretett volna visszatérni a pályára csípősérülése után. Néhány edzés után azonban el kellett fogadnia az elkerülhetetlent, és Melbourne-ben csípőműtétnek vetette alá magát, melyet hat hónapos rehabilitációs időszak követett.

A füves szezonra tért vissza, de mindössze hat tornán játszott, kevés sikerrel. Első, második körös búcsúk után a washingtoni 500-as tornán jutott a legtovább, ott a negyeddöntőben a fiatal ausztrál játékostól, Alex de Minaurtól szenvedett vereséget. Szeptemberben be is fejezte a versenyzést, azóta Philadelhiában, Bill Knowles erőnléti edző segítségével készül a 2019-es visszatérésre.

Elmondása szerint napról-napra jobban érzi magát fizikailag az operáció után. A decembert hagyományosan miami-i edzőtáborában tölti majd, innen utazik Brisbane-be, a 250-es ATP tornára. A brisbane-i verseny kétszeres bajnokaként, és ötszörös Australian Open döntősként mindig szívesen utazik a távoli kontinensre.

Murray-n kívül Brisbane-ben tervezi sérülés utáni visszatérését Rafael Nadal és Nick Kyrgios is.

A kép forrása: News.com.au

A hozzászólások le vannak zárva.