Halep edző nélkül kezdi a következő szezont
Simona Halep edzője, Darren Cahill nemrég jelentette be, hogy családi okok miatt nem folytatja tovább a közös munkát a világelsővel. A napokban arra is fény derült, hogy miként képzeli a folytatást a román teniszező.
Halep idén három tornagyőzelmet szerzett, köztük élete első Grand Slam trófeáját a Roland Garroson. Sikereiben nagy szerepe volt edzőjének, Darren Cahillnek, ezért nagy kérdés volt, hogy ki lehet majd a méltó utódja.
A 27 esztendős játékos végül úgy döntött, hogy egyelőre nem keres maga mellé új edzőt és egyedül vág neki a 2019-es szezonnak. “Gondolkodtam a dolgon, és végül arra a döntésre jutottam, hogy a közeljövőben nem lesz edzőm.” – nyilatkozta Halep a román sajtónak. “Néhány tornán szeretnék egyedül szerepelni és meglátom, hogyan alakulnak a dolgok.”
A világelső az elmúlt időszakban Cahill segítsége ellenére is törékeny és sebezhető volt mentálisan, ezért kérdéses, hogyan tud majd egyedül megbirkózni a versenyzés okozta stresszel. A következő szezonra mindenesetre komoly célokat tűzött ki maga elé, szeretne újabb Grand Slamet nyerni, ráadásul Wimbledonban.
“Megnyertem a French Opent, a következő célom Wimbledon. Bár az idei szezon végén nem játszottam sok mérkőzést, hiszem, hogy a következő évem sikeres lesz.” – mondta Halep.
A világelső jelenleg hátsérüléssel küzd, 2019. első versenyeit biztosan kihagyja. Ha a felépülése megfelelő ütemben halad, akkor az Australian Openen már láthatjuk játszani.
Kép forrása: sportsnet.ca