Nem sok hiányzott a bravúrhoz Fucsovics Mártonnak
A magyar játékos három játszmára kényszerítette a világelső Novak Djokovic-ot.
Nagyszerű mérkőzést játszott Fucsovics Márton és a szerb Novak Djokovic. A két játékos tavaly a US Openen már egyszer összefutottak, akkor Fucsovics fantasztikus tenisszel megszorongatta a világelsőt, és most is valami hasonlóra számítottunk. Sőt, Marci első körös győzelmét látva talán titkon bíztunk a bravúrban is. Igaz, a háló másik oldalán az a Novak Djokovic állt, aki az első fordulóban demoralizáló verést mért a bosnyák Dzumhurra, és benne volt a pakliban, hogy Marcit is bedarálja a szerb.
A mérkőzés már az első játéktól nagyszerű iramot, és látványos labdameneteket hozott, de ami még ennél is fontosabb volt számunkra, hogy egy koncentrált, bátor Fucsovicsot láttunk pályára lépni. Az első játszma kiegyenlített teniszt hozott, a világelső néha tanácstalannak tűnt Marci játéka láttán. A döntés 4-4 után jött el, a magyar játékos harmadik break lehetőségét kihasználva lebreakelte Djokovic-ot majd pedig magabiztosan kiszerválta a szettet.
A folytatásban sem változott sokat a játék képe, egyre inkább benne volt a levegőben egy Fucsovics-bravúr, a szett hajrájában azonban Djokovic előhúzta az extrát, 5-4 után elvette Marci adogatását, és kiegyenlített.
A döntő felvonásban megmaradt a szerb henger, Djokovic villámgyorsan 4-0-ás előnyre tett szert, és úgy tűnt, hogy csúnya lehet a vége. Marci még egy breakkel jelezte, hogy nem adja könnyen magát, de a következő két játékot ismét a szerb nyerte, így 2 óra 3 perc alatt 4-6 6-4 6-1 arányban jutott a legjobb nyolc közé.
A mérkőzés látva Djokovic alighanem egyre szívesebben kerüli el a magyar játékost, és elfogultság nélkül lehet mondani, hogy Marci játéka egyre komplettebb, egyre jobb, és az ilyen tenisszel stabilan helye van a legjobb harminc játékos között.