A fő különbség Federer és Nadal között

2019. január 9.
by kert

Paul Annacone, Federer korábbi edzője egy interjúban elmagyarázta, hogyan lehetséges, hogy a svájci kevesebb sérüléssel bajlódott karrierje során.

Az amerikai edző 2010-től két éven keresztül dolgozott Federerrel, így testközelből is átélhette a híres rivalizálás csúcsidőszakát. Federer és Nadal együtt 37 Grand Slam győzelemmel büszkélkedhetnek, egymás legfőbb ellenfelei voltak éveken át. Rendkívül tisztelik egymást és állítják, a másik nélkül maguk sem lettek volna olyan sikeres versenyzők.

Karrierjük azonban egy szempontból nagyon különböző ívet járt be, ez pedig a sérülések kérdése: Rafael Nadal egész pályafutása során hosszabb-rövidebb kényszer-pihenőkre kényszerült, legutóbb a múlt heti, brisbane-i 250-es tornától volt kénytelen visszalépni combsérülés miatt. Ezzel szemben Federer 2013-as hátsérülését, és a 2016-os térdműtétet leszámítva gyakorlatilag problémamentesen tudta végigjátszani az elmúlt 20 évet.

Mi az oka ennek? Erre a kérdésre válaszolt Annacone a Tennis World USA portálnak:

“Korábbi tanítványom, Roger rendkívüli könnyedséggel és eleganciával játszik. Olyan természetességgel mozog a pályán, ami összehasonlíthatatlan. Rafa és a hozzá hasonló stílusú játékosok óriási energiákat mozgósítanak, sokkal nagyobb erőfeszítéssel játszanak. Ez jobban igénybe veszi a testet, és nehezebb hosszú ideig fenntartani.
Ezen kívül Federer mindig nagyon ügyelt az egészségére, a fizikai kondíciójára. Pierre Paganini fitnesz edző személyében kiváló segítsége is van ezen a területen.”

Federer maga is hangsúlyozta a kondíció és a helyes mozgás fontosságát, erről mi is írtunk korábban.

Federer és Paganini edzésben
(A kép forrása: tennisworldusa.org)

Rafael Nadal a hétfői, Nick Kyrgios elleni meccs után elmondta, a vereség ellenére jól érezte magát a pályán, nem voltak fájdalmai.

Mi, rajongók bizakodva várhatjuk tehát a január 14-én kezdődő Ausztrál Opent. Ha mindketten egészségesek, remek mérkőzéseket láthatunk majd tőlük.

A kiemelt kép forrása: www.india.com

A hozzászólások le vannak zárva.