AusOpen 2019: A női egyes sorsolása
A női sorsolást követően általában egy dolognak nincs sok értelme: az esélylatolgatásoknak. Ezért most egy kicsit mi is igyekszünk visszafogni magunkat.
Az utóbbi 4-5 évben ugyanolyan forgatókönyv szerint készülhettünk egy Grand Slam tornára. Ha Serena elindul egy Grand Slamen, akkor ő az esélyes, ha pedig nincs az indulók között, akkor nagyjából 20-30 játékosnak is esélye van a végső győzelemre. Bár a volt világelső amerikai ott van Melbourne-ben ennek ellenére kicsit górcső alá vesszük a ma délelőtt kisorsolt női táblát, hiszen ahogy minden nagyobb tornán, itt is voltak nyertesei, és vesztesei a sorsolásnak.

A világelsőt sosem szabad leírni, de Halep idei sorsolása nehéz feladatnak tűnik
Forrás: twitter.com/ausopen
Érdemes mindjárt a tavalyi finalista, világelső Simona Haleppel kezdeni. A sérülés miatt közel három hónapot kihagyó román játékos egészségesen minden bizonnyal nagy reményekkel vágna neki a tornának, de a hosszú kihagyás, illetve az a tény, hogy Daren Cahill távozott mellőle, nagyban rontja az esélyeit. A sorsolást látva pedig még inkább meglepő lenne, ha a román játékos az év első GS tornáján nagyot tudna robbantani. Halep az első fordulóban ismét az észt Kaia Kanepit kapta, aki tavaly a US Openen óriási meglepetésre hazaküldte. Ha az észt hölgy most nem okoz gondot, akkor a 32 között jöhet Venus Williams, a 16 között pedig Serena. Fortuna egyértelműen nem a román játékossal volt ma délelőtt.

Negyedik Grand Slam trófeájára hajt Angelique Kerber
Forrás: twitter,com/ausopen
Nem úgy a tábla alján található Angelique Kerberrel. A korábbi győztes németnek viszonylag könnyű útja lehet a nyolc közé, nem valószínű, hogy egy kevésbé jó formában lévő Caroline Garcia, vagy Julia Goerges megállítja. A nyolc között jöhet Bertens vagy Stephens. A tábla talán legszínesebb negyede a Caroline Wozniacki “vezette” harmadik negyed. A címvédő dán játékoson kívül ide került Petra Kvitova és Maria Sharapova, valamint a torna két titkos esélyesének kikiáltott Ashley Barty és Aryna Sabalenka is. A női verseny első fordulójának egyik legérdekesebb összecsapását is itt rendezik Jelena Ostapenko és Maria Sakkari között.
Ugorjunk vissza a tábla felső részére. Halepék negyede alatt kapott helyett a US Open győztes Naomi Osaka. A torna egyik nagy kérdése, hogy mire lehet képes a japán hölgy. Flushing Meadows-ban lenyűgözte a világot, ha Melbourne-ben is ugyanazt a játékot képes hozni, akkor komoly gondban lehetnek a többiek. Osaka korán összefuthat a volt világelső Victoria Azarenkával, de a fehéroroszt leszámítva könnyedén beroboghat a nyolc közé, ahol alighanem a Key, Mertens, Svitolina trió valamelyikével találkozhat. Tavaly a belga elődöntőt játszott itt, Keys és Svitolina pedig a nyolc között búcsúzott, de idén csak egyikőjük juthat a legjobb nyolc közé.

Egy utolso selfie a kupával
Forrás: Ben Solomon/Tennis Australian
A(z általam leginkább valószínűnek tartott) várható negyeddöntők párosítása:
S. Williams – K. Pliskova
N. Osaka – E. Svitolina
C. Wozniacki/A. Barty – P. Kvitova/A. Sabalenka
A. Kerber – S. Stephens
Kép forrása: twitter.com/ausopen