Aus. Open: Zverev alaposan megizzadt a győzelemért Chardy ellen
A negyedik kiemelt Alexander Zverev kétszettes előnyből hozta magát kényelmetlen helyzetbe, és csak döntő játszmában tudta kiharcolni a továbbjutást Jeremy Chardy ellen.
A 21 éves német remekül kezdte a találkozót, de 4-1-es vezetést követően visszaesett a koncentrációja, és végül csak a rövidítésben tudta behúzni a játszmát. A másodikban is ő került előnybe, és bár Chardy-nak 5-4-nél volt esélye az egyenlítésre, Zverev végül kiszerválta a szettet.
A harmadik játszmát a francia kezdte jobban, de a 4-2-es vezetését nem sikerült megtartania, sőt 5-5-ös állásnál négy breaklabdát is hárítania kellett. Az elszalasztott lehetőségek ismét megingatták Zverevet, aki rögtön elveszítette a szervagémét – Chardy 7-5-el szépített.
A negyedik játszmában Chardy keményen dolgozott, breaklabdákat hárított, és a rövidítésig vitte a szettet, amit végül meccslabdát hárítva sikerült megnyernie. A döntő játszmára már elfogyott a francia, Zverev remek állóképességről és koncentrációról téve tanúbizonyságot 6-1-re nyert, és lezárta az előzetes várakozásoknál sokkal szorosabb második körös meccsét.
A német következő ellenfele a hazaiak meglepetésembere, a szabad kártyás Alex Bolt lesz, aki a 22. kiemelt Simont búcsúztatta ugyancsak öt játszmában.
Australian Open, férfi egyes, második forduló:
Alexander Zverev (4) – Jeremy Chardy – 7-6, 6-4, 5-7, 6-7, 6-1
Alex Bolt – Gilles Simon (22) – 2-6, 6-4, 4-6, 7-6, 6-4
Kép forrása: tennisworldusa.org