AusOpen 2019: Húsz perc rövidzárlat is belefért Djokovic-nak
Egy kis rövidzárlat is belefért a világelső Novak Djokovic-nak a kanadai Denis Shapovalov ellen.
A szerb játékos 2 óra 25 perc alatt, 6-3 6-4 4-6 6-0 arányban abszolválta a fiatal kanadai elleni mérkőzést, de csak magát okolhatja, hogy nem tudta hamarabb befejezni a mérkőzést. Djokovic az első két szettben nem sok esélyt adott Shapovalovnak, a kanadai hiába játszotta a tőle megszokott kőkemény teniszt, nem talált fogást a világelsőn. A harmadik felvonásban is a világelső került előnybe, és minden jel arra utalt, hogy hiába a nehéz sorsolás, az első három fordulóban senki sem tudja megfogni Djokovic-ot. Ekkor azonban jött a már említett rövidzárlat, de nem a Rod Laver Arenában, ahol a gyenge fényviszonyokra hivatkozva felkapcsolták a reflektorokat. A világelső értetlenül állt a történtek előtt, aminek hangot is adott, de ezzel csak azt érte el, hogy a koncentrációja visszaesett, és sorozatban négy játékot elveszítve elbukta a harmadik szettet. A negyedik felvonásban újra az első két és fél játszmában látott játékot hozta Djokovic, és végül 6-0-lal lezárta a mérkőzést. A szerb a nyolc közé jutásért az orosz Daniil Medvedevvel találkozik, aki eddig játszmaveszteség nélkül jutott a nyolcaddöntőbe.
Mai eredmények:
N. Djokovic (szerb, 1.) – D. Shapovalov (kanadai, 25.) 6-3 6-4 4-6 6-0
D. Medvedev (orosz, 15.) – D. Goffin (belga, 21.) 6-2 7-6 6-3
P. Carreno Busta (spanyol, 23.) – F. Fognini (olasz, 12.) 6-2 6-4 2-6 6-4
K. Nishikori (japán, 8.) – J. Sousa (portugál) 7-6 6-1 6-2
M. Raonic (kanadai, 16.) – P. H. Herbert (francia) 6-4 6-4 7-6
B. Coric (horvát, 11.) – F. Krajinovic (szerb) 2-6 6-3 6-4 6-3