Tsonga személyében ismét hazai játékos nyert Montpellier-ben

2019. február 10.
by andF

Az elmúlt kilenc alkalomból hetedszer nyerte francia teniszező az Open sud de France névre hallgató ATP 250-es versenyt, idén a világranglista 210. helyezettje, Jo-Wilfried Tsonga emelhette magasba a trófeát.

A 33 esztendős Tsonga, aki tavaly térdműtéten esett át és hét hónapig kényszerpihenőn volt, honfitársa, Pierre-Hugues Herbert ellen nyerte meg a döntőt két sima játszmában.

Az első szettben 4-4-ig különösebb gond nélkül hozták a felek az adogatójátékaikat, ekkor azonban az alacsonyabban rangsorolt Tsonga két breaklehetőséghez jutott. Herbert ragaszkodva a szerva-röpte játékához az elsőt még hárítani tudta, a másodiknál azonban Tsonga remekül olvasta ellenfele gondolatait és egy tenyeres returnnel előnybe tudott kerülni.

Miután könnyűszerrel kiszerválta az első szettet, Tsonga a másodikban sem vett vissza a tempóból. Az idősebbik francia kétszer is elnyerte ellenfele adogatójátékát, majd az elsőhöz hasonlóan semmire nyerte a sajátját, kialakítva ezzel a 6-4, 6-2-es végeredményt. A 73 percig tartó találkozón Tsonga mindössze négy pontot veszített az első adogatásai mögött (27/31).

Az immár 17 ATP tornagyőzelemmel rendelkező teniszező a negyedik olyan francia, aki győzni tudott Montpellier-ben: korábban Gael Monfils kétszer (2010, ’14), Richard Gasquet háromszor (2013, ’15-’16), Lucas Pouille pedig egy alkalommal (2018) diadalmaskodott.

ATP 250 Montpellier, döntő:

Jo-Wilfried Tsonga – Pierre-Hugues Herbert (7) – 6-4, 6-2

Kép forrása: atptour.com

A hozzászólások le vannak zárva.