Elmaradt a Federer-skalp, de talán Fucsovics játszott jobban

Érdekes összecsapáson végül a magyar és a svájci között a fontos pontok menedzselése döntött a Dubai-i ATP-torna negyeddöntőjében.

Mikor elkészült a főtábla a Dubai-ban rendezendő kemény pályás, ATP 500-as tenisztornához, felsejlett a lehetőség, hogy a sportág egyik legnagyobb ikonja és az elmúlt 20 év legjobb magyar férfi teniszezője összecsapjon a közel 3 millió dollár összdíjazású verseny negyeddöntőjében. Az álom végül valóra is vált és a 2018-as Australian Open nyolcaddöntője után másodszor is megmérkőzhetett egymás ellen Fucsovics Márton és Roger Federer (2.).

Marci magabiztosan hozta előző két mérkőzését Damir Dzumhur, majd Jan-Lennard Struff ellen, miközben a torna hétszeres bajnokának bajszát Philipp Kohlschreiber és Fernando Verdasco egyaránt megráncigálta. Ha erre két rutinos róka képes volt, joggal hihettünk abban, hogy egy fiatalabb teniszező, aki a top 30 ajtaján kopogtat, szintúgy. Ez végül meg is történt, annak ellenére is, hogy a héten először tudott le mérkőzést Federer játszmavesztés nélkül. Nem sokon múlott azonban, hogy ez ne így legyen. Fucsovics egyenrangú ellenfélnek bizonyult már a kezdetektől és küzdelmes harcok dúltak az adogatójátékok megőrzéséért. A nyíregyházi teniszezőnek még a mérkőzés legelső játékában adódott break-lehetőség, de végül nem tudta azt kihasználni. Később azonban egy nagyobb sanszot sem.

Karnyújtásnyira volt a szettelőny…
Kép forrása: twitter.com/livetennis

A két kisebb esőszünettel tarkított mérkőzés fő tendenciája az volt, hogy Fucsovics tudta mindig alacsonyabb szinten tartani a nyerők és a ki nem kényszerített hibák számát, ennek is volt köszönhető, hogy az első szettet lezáró rövidítésben 6-4-es vezetésre tett szert. Ez két játszmalabdát jelentett, melyek közül az egyiket adogatóként játszhatta meg, mégis Federer szerezte meg a vezetést a végén. Marci a két fontos pontnál két könnyebb hibát vétett, így bár a svájci nem játszott jobban, de hatékonyabb volt és ez döntötte el nemcsak a nyitószettet, hanem az egész mérkőzést is.

A második felvonás kezdete egy klisét sugalltatott: az esélyesebb fél megúszva a pánikot előnybe kerül, a hősiesen küzdő esélytelenebbik fél pedig emiatt a folytatásra megzuhan. Federer ugyanis az első adódó alkalommal megcsinálta a meccs első breakjét, de Marci az egymás után két elvesztett játékra egymás után két megnyert játékkal válaszolt, ezután pedig folytatódott mindaz, ami az első szettben zajlott. A magyar teniszező 4/3-ra vezetett, mikor fogást talált Federer szerváin, de háromszori egyenlő állás és egy fogadóelőny sem volt elegendő ahhoz, hogy érvényre juttassa erőfeszítéseit. S ahogyan az lenni szokott, a fordított szereposztásban ugyanaz a szituáció más végkimenetellel zárul: Fucsovics egy maratoni adogatójátékba csöppent bele, de nem sokkal a második esőszünet végeztével elveszítette a játékot.

A magyar teniszező teljesítményét egy árva rossz szó nem illetheti meg, a neki járandó elismerést pedig csak tovább erősítette meg az, ahogyan próbált mérkőzésben maradni fogadóként. Federer győzelme (7/6(6) 6/4) végül nem maradt el, a két szünettel egybevéve 1 óra 54 perces meccset játszott a Grand Slam-rekorderrel. A világranglista e heti 7. helyezettje még vár ellenfelére, hiszen ezt a találkozót követi Borna Coric (6.) és a grúz Nikoloz Basilashvili összecsapása. A felső ágon azonban már megvan az elődöntő, amit Stefanos Tsitsipas (5.) és Gael Monfils fog játszani.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/24muchlove

A hozzászólások le vannak zárva.