Tud-e végre Federer ismét nagy tornát nyerni?

2019. március 30.
by revan07

2018. január 28-án Roger Federer megszerezte 20. Grand Slam címét Marin Cilic ellen. Azóta viszont nem tud ATP 500-asnál nagyobb tornát nyerni. Megtörik vajon a rossz sorozat Miamiban?

Federer rajongói megszokhatták már az elmúlt 20 évben, hogy a kifejezetten sikeres időszakokat kihagyások követik, ami természetesnek mondható még a Big Three esetében is. Ilyen hosszú kihagyás azonban úgy, hogy közben az idő nagy részében relatíve jól is játszik, és nincs nyilvánvaló sérülése vagy betegsége, talán még nem volt.

A kaliforniai törés

Az Australian Open győzelmet követően Rotterdamot lendületből húzta be Federer, visszaszerezte a világelsőséget, és úgy tűnt, hogy Indian Wellsben sem lassít.

Forrás: Matthew Stockman/Getty Images/AFP

Tény és való, hogy nem volt olyan formában, mint 2017-ben, a döntőig viszont mindössze egy játszmát veszített, és szetthátrányból jutott el meccslabdákig Del Potro ellen: azokat azonban nem tudta kihasználni, a döntő szett tie breaket pedig simán bukta el. Utóbbi nem számított akkora meglepetésnek, hiszen az argentin volt lélektani előnyben, valamint Federer mutatója tornadöntők döntő szett rövidítéseiben akkoriban 1-7 volt. Ha meg akarunk nevezni egy pillanatot, ahol elromlott valami, akkor szerintem ez az. A legjobbakkal is előfordul… (No. 1)

Vereségek füvön

A következő tornán Miamiban egy rendkívül indiszponált, gyenge játékkal kapott ki Kokkinakistól majd hagyta ki a 2017-es évhez hasonlóan a salakszezont. Ennek megfelelően a világelsőséget is elveszítette, Rafa ült fel újra a trónra. Federert Stuttgartban láttuk újra játszani, és a rajongói joggal gondolhatták, hogy minden rendben van, hiszen előbb egy magas színvonalú meccsen tudta verni Kyrgiost, majd simán nyerte meg a döntőt Raonic ellen. A világelsőség is újra az övé lett.

                                          Forrás: https://cdn.images.express.co.uk

Következett Halle, ahol 10. tornagyőzelmére készült a svájci. Már a második meccsén látszott, hogy valami nem teljesen kerek: Benoit Paire a Federer szurkolók nem kis meglepetésére két meccslabdáig is eljutott ellene, füvön. Ezt még megoldotta, de egész héten rendkívül idegesnek, frusztráltnak láttuk, ami még több alkalommal visszaköszönt a szezon során. Eljutott a döntőig, ahol viszont egy relatíve sima három szettesben kapott ki Borna Corictól. Az idegességet a fáradtság számlájára írtuk, és kicsit félve ugyan, de reménnyel telve vártuk Wimbledont. A legjobbakkal is előfordul az ilyesmi, ugye?

Wimbledonban az első négy meccsén szárnyalt is a svájci, könnyedén győzte le gyengébben rangsorolt ellenfeleit, és Kevin Anderson várt rá a negyeddöntőben. Úgy tűnt ő sem jelent nehéz feladatot, 2-0 5-4-nél fogadóként meccslabda következett. Vajon hogy alakul a szezon további része, ha ezt a pontot Federer nyeri?

“Rohadt keretes.” Mormogtuk magunk elé, nem először a szezonban, és nem is utoljára. Bár lehet, hogy nem is mormogtuk, és talán más szavakat használtunk…

A meccslabdát követően rögtön elbukta az adogatását, Anderson pedig köszönte szépen, döntő szett 13-11-re megnyerte az összecsapást, és döntőig menetelt. Federernek ez volt az első 2-0-ról elszenvedett veresége 2011 óta (vereség Tsongától Wimbledonban).  Ki nem használt lehetőség, momentum elvesztése, vonalakat ütő ellenfél…ugye nem lesz ebből rendszer? (No. 2.)

Amerikai rémálom

Forrás: https://images.spot.im

Az optimisták a balszerencse és a véletlen számlájára írták ezt a röpke fél évet, a pesszimisták kongatták a vészharangot. Abban egyetértés volt, hogy Montrealt nem kell erőltetni, jöhetett Federer egyik kedvenc versenye, Cincinatti. A naptár egyik leggyorsabb kemény pályás versenyén bár ismét nem volt hibátlan a tenisze, de a múltra való tekintettel bizakodtunk. 2015-ben is simán vertük itt Djokovicot, had jöjjön!

Sose láttunk még ennyire gyenge ritörnöket a svájcitól. Djokovic mindenféle nehézség nélkül nyerte meg az egyetlen hiányzó Masters tornáját, Federer pedig el volt veszve a pályán. Úgy tűnt, hogy a Djokovic elleni mentális gát továbbra is megvan. Legalább nem meccslabdákról…

Jöhetett New York, ahová különösebb elvárások nélkül érkezett Federer. Mi legalábbis nem számítottunk semmi jóra…pláne azután, hogy meg akart állni a labda a borításon.

Forrás: https://cdn.images.express.co.uk/

Persze jött megint a mézesmadzag, Kyrgios ellen nehéz kezdés után sima 3 szett, háló mellett elütött labda, néhol szemet gyönyörködtető játék. Millmant megoldjuk, onnan már bármi lehet…

Fülledt idő, csöpögő izzadtság, de 1-0 5-4 ide, 40-15, adogatóként, innen ez sima. Elbukott szettlabdák, rögtön újra bukott adogatás…1-3. Ismerős? Apa mikor lesz már ennek vége? (No. 3.)

A vereséget Federer a forróság, és a fullasztó pára számlájára írta, mi pedig elfogadtuk ezt. Betöltötte a 37-et, nincs ezzel gond…

Az igazi tét nélküli Laver Kupán ismét győzelemre vezette Európát, majd jöhetett Shanghai. Az elődöntőben a hallei mumus, Coric következett, akitől úgy kapott ki, hogy bréklabdáig sem jutott el. Hova lett a gyors borítás, ez nem fair!

Felemás szezonzárás

Forrás: https://www.sportinglife.com

Bázel csak meglesz…ittunk előre a medve bőrére. Bár a szokásosnál talán nehezebben, hazai pályán kilencedik sikerét aratta Federer, karrierje során pedig a 99. tornagyőzelmét gyűjtötte be. Ekkor beszélt először arról is, hogy egy alkarsérülés zavarta Stuttgart óta, ami miatt különösen a tenyerese nem működött megfelelően. Tudtuk, hogy ilyesmiről van szó, akkor ha meggyógyul az alkar, minden rendben lesz, ugye?

Jöhetett a szezon utolsó ezrese Párizsban, ahol úgy kapott ki az akkoriban csúcsra járatott Djokovictól, hogy nem bukott adogatást. Jó lesz ez…

A szezonzáró világbajnokságon egy rendkívül gyenge meccsen kikapott Nishikoritól, majd Thiemet és Andersont simán verve jutott a 4 közé. Itt jöhetett a későbbi győztes Zverev, aki a labdaszedő segítségével, de felülmúlta Federert.

Kellett a pihenő, nekünk is, és neki is.

2019

A Hopman Kupán már a megszokott jó játékot láthattuk, legyőzte Tsitsipast, és Zverevnek is visszavágott. Miért van ott a fejemben, hogy itt megint nincs tét?

Jöhetett az utóbbi évek legsikeresebb terepe, az Australian Open. Könnyű sorsoláson keresztül jutott a 4. körbe Federer, ahol Tsitsipas várt rá. Nem könnyen, de behúzta az első játszmát, majd elkezdett a legjobbjához közel játszani, egészen addig, amíg nem találta magát szembe bréklabdával. A második játszmában 4 bréklabdát és ami még súlyosabb, 4 szettlabdát hagyott ki fogadóként. Majd pedig jött a szokásos forgatókönyv, bukott játszma, bukott mérkőzés. Már 1-1nél tudtam, hogy ez lesz…(No. 4.)

Forrás: 2019 Getty Images

Dubaiban javított, Tsitsipasnak is visszavágott, nagyon jól festett a játék, meglett a 100. tornagyőzelem. Indian Wellsben játszmát sem vesztett a döntőig, Rafa visszalépett, Thiem várt rá a döntőben, aki kemény pályán eddig nem sok sót evett meg ellene.

Ismét megvolt a szettelőny, és a következő szett elején bréklabdái voltak a svájcinak, amiket nem tudott értékesíteni. Rögtön ezt követően bukta is a szerváját, és végül Thiem nyerte a meccset. Deja vu? (No. 5.)

Körbeértünk. Tavaly Indian Wells óta ez összesen 11 vereséget jelent. A Coric-tól és Djokovic-tól elszenvedett két vereség, illetve a Nishikori és Zverev ellen elbukott VB meccs abszolút belefér. A probléma a megszámozott 5 meccsel van. Minden esetben Federer volt előnyben, Del Potro és Anderson ellen meccslabdái, Millman, Tsitsipas és Thiem ellen meccslabdával felérő szettlabdái / bréklabdái voltak. Gyakorlatilag minden esetben az elpuskázott lehetőséget követően bukta az adott játszmát, háromszor a következő adogatójátékban elvesztette a saját szerváját (Anderson, Millman, Thiem). Az addigi jó játékból mindegyik alkalommal egy mély gödörbe került, nem találta a fogadásokat, nem jöttek az első szervák, rengeteg keretest ütött, és szemmel láthatóan frusztrált volt. Ezzel gyakorlatilag magára húzta az ellenfeleket, akik pedig éltek a lehetőséggel. Az első két alkalom után a többieknek már a pozitív példa is rendelkezésükre állt.

Alkarsérülés ide vagy oda, mi az elmúlt egy év sikertelenségét abszolút a mentális problémák számlájára írnánk. Kérdés, hogy elég egy nagy tornát nyerni ahhoz, hogy túl tudjon végre lendülni ezeken az elpuskázott lehetőségeken? Elég megverni holnap ehhez egy Isnert?

Nem tudom. De remélem igen. De rohadt idegesek leszünk egy megnyert első szett után, ha bréklabdák jönnek a másodikban…

Források: Kiemelt kép