Kiszenvedte a bosszút Djokovic Monte Carlóban
Kedden bemutatkozott a világelső is a salakszezon első nagy tornáján.
Nemcsak a remek rajtot tűzhette ki célul Novak Djokovic a Monte Carlói Masters-torna keddi játéknapján. A szerb világelső ugyanis kezdésnek azt a Philipp Kohlschreibert kapta ellenfélül, aki néhány hete Indian Wellsben nem kis meglepetésre verte meg két játszmában. Nos, a reváns sikerült, de nagyon nehezen. Az első szettet négy hárítandó break-labda és egy maratoni adogatójáték után tudta kiszerválni. A második játszma női mérkőzésre emlékeztetett, melyen a megnyert szerva-game volt a különbségteremtő tényező. A rutinos német volt az, aki kevesebbszer bukta el az adogatását. Ekkor már két óránál jártak a felek, de még csak ezután következhetett a döntőszett.

Nem volt valami felhőtlen hangulatban a szerb.
Kép forrása: dailymail.co.uk
Itt Djokovic hamar magához ragadta a kezdeményezést, rögtön az első adódó lehetőségnél elvette Kohlschreiber adogatását, az ebből következő előnyét azonban nagy küzdelem árán vitte végig. Ötödik meccslabdájával tudta csak feltenni az i-re a pontot (6/3 4/6 6/4). Bő két és félóra után így is sikerült a 16 közé jutás a korábbi kétszeres bajnoknak, aki a folytatásban a Diego Schwartzman – Taylor Fritz összecsapás nyertese ellen folytathatja a versenyt a riviérai városállamban.
“Noléval” ellentétben két kiemeltnek nem jött össze a továbbjutás. Marin Cilic (7.) a tavalyi wimbledoni zakó után ismét kikapott az argentin Guido Pellától – 6/3 5/7 6/1 – a fiatal orosz, Karen Khachanov (8.) pedig a selejtezőből érkező olasz, Lorenzo Sonego ellen szenvedett vereséget két szoros szettben. Az ő honfitársa, Marco Cecchinato (11.) is továbbjutott, igaz nem volt könnyű dolga a 2014-es bajnok Stan Wawrinka ellen, aki ráadásul az első szettben még játékot sem veszített – 0/6 7/5 6/3.
A játéknap legizgalmasabb meccsét Borna Coric (9.) és a szabad-kártyás, Jaume Munar játszotta. A 21 éves spanyol a múlt héten Marrakesh-ben legyőzte Alexander Zverevet, most pedig majdnem összejött egy újabb skalp. A 22 esztendős horvát azonban jobban bírta a közel három és félórás maratoni csatát, melynek második játszmájában egy meccslabdát is hárított – 6/7(3) 7/6(7) 6/4.
Szerdán bemutatkozik a torna 11-szeres bajnoka, Rafael Nadal (2.) és a salakszezon másik lehetséges favoritja, Dominic Thiem (4.) is. A mallorcai fenomén honfitársával, Roberto Bautista-Aguttal találkozik, míg Indian Wells idei győztesének ellenfele a szlovák Martin Klizan lesz. Pályára lép még Stefanos Tsitsipas (6.) is a kazah Kukushkin ellenfeleként, Alexander Zverev (3.) pedig igen érdekes mérkőzés elébe nézhet a Miamiben berobbanó, 18 éves Felix Auger-Alliasimme-mel szemben.
És akkor még nem is esett szó Fucsovics Mártonról, aki keddi sikeres páros rajtja után (Guido Pella partnereként) szerdán a brit Cameron Norrie ellen folytatja majd egyéniben a 2-es pálya második meccsén, leghamarabb déli kezdéssel.
Borítókép forrása: foxsportasia.com