Roland Garros – Teniszvilág tippjáték, Eredmények, 3. forduló, 1-2. nap

Játssz velünk a francia nyílt teniszbajnokság ideje alatt! Többfordulós tippjátékunk során 7+1 lehetőséged van győzni!

Túl vagyunk a tippjátékunk első három fordulóján, köszönjük a nagy érdeklődést! Wawrinka és Tsitsipas meccseinek csúszása miatt ezúttal egyben közöljük a harmadik forduló eredménysorát, és az összetett állását. Mivel lezárult a harmadik forduló, az is kiderül, hogy ki nyeri a Yonex Sportbolt által felajánlott Yonex teniszpólót!

Aki eddig nem nevezett, az ne féljen csatlakozni, bőven van még ideje behozni a lemaradást! A következő fordulóban tiszta lappal indulhatsz az újabb nyereményért folytatott versenyben! A negyedik fordulóra estétől tudtok tippelni az oldalon.
Az alábbi két táblázatban közöljük a harmadik forduló két napjának eredményeit, ez alatt pedig külön táblázatban láthatjátok a harmadik forduló összesített versenyét. Még lejjebb pedig az összetett verseny állását tekinthetitek meg. Akinek ellenére van, hogy névvel megjelenjen a táblázatban, vagy kérdése van a tippjátékkal kapcsolatban, írjon emailt a info@teniszvilag.com címre!

A HARMADIK FORDULÓ ELSŐ NAPJÁNAK EREDMÉNYEI

NévNH-LM 1-3ST-FK 3-1SW-GD 3-0PCB-BP 1-3RN-DG 3-1ÖSSZ.
Koncz Roland1-33-13-21-33-15535523
Manócska1-33-13-22-33-15533521
Kovács András1-33-13-11-33-05535321
Pataki Zoltán1-33-13-11-33-05535321
Csók István1-33-13-11-33-05535321
Kónya Àdàm1-33-03-01-33-05355321
Németh Gergely1-33-13-21-33-05535321
Rövid Szabolcs1-33-13-02-33-05553321
Mézes1-33-13-12-33-05533319
Sebjàn1-33-13-12-33-05533319
Rea1-33-03-11-33-05335319
Horváth Péter1-33-03-21-33-05335319
#nolefam1-33-03-11-33-05335319
Kiss Péter0-33-13-22-33-13533519
Csöngei Szabolcs0-33-03-01-33-03355319
Békefi Gábor1-33-03-11-33-05335319
Kapitány Zoltán1-33-03-21-33-05335319
Kári Zoltán1-33-13-22-33-05533319
Hegyi Szabolcs1-33-13-12-33-05533319
Földi Nikoletta1-33-03-11-33-05335319
Jurák Tibor1-33-23-11-33-05335319
Rózsa Petra1-33-03-11-33-05335319
Halász Lajos0-33-13-02-33-03553319
Roli3-13-13-21-33-10535518
Nagy ?ihály3-13-13-21-33-10535518
Geiszl Dorottya3-03-13-21-33-10535518
Daniel0-33-03-11-33-03335317
CzJani3-13-13-11-33-00535316
Virágh Ildikó3-13-13-21-33-00535316
Halasz Adam1-33-13-13-13-05530316
Tóth Tamàs1-33-13-13-13-05530316
marcihcdnb1-33-13-13-13-05530316
Kovács Krisztián1-33-02-31-33-05305316
erukaga1-33-13-13-23-05530316
Őri Péter1-33-13-13-13-05530316
Mr Hm1-33-03-03-13-05350316
Márkus Krisztián1-33-13-13-03-05530316
Buzai Tamás1-33-13-23-13-05530316
Bezeczki Ferencné1-33-13-13-23-05530316
Matkó Katalin1-33-13-23-13-05530316
mokusmajom1-33-13-23-23-05530316
Osvald Mária1-33-13-13-13-05530316
Kasza Krisztina3-13-13-11-33-00535316
slowmotiontennis1-33-13-23-13-05530316
Kasza Krisztina3-23-13-11-33-00535316
Ipacs István1-33-13-13-13-05530316
Kaiser Viktor3-13-13-21-33-00535316
Matkó Katalin1-33-13-23-13-05530316
Virágh Ildikó3-13-13-21-33-00535316
Zsolesz3-13-13-03-13-10550515
mrbond3-23-03-00-33-00353314
Ujpál Tamás1-33-03-13-23-25330314
adaqua robi1-33-03-23-13-05330314
Molnár Ádám2-33-13-23-13-03530314
Kiss Csaba1-33-03-13-23-05330314
Erigone3-23-13-12-33-00533314
Sólyomszem0-33-03-03-03-03350314
Edebaba3-13-13-22-33-00533314
Kotsis András1-33-03-13-13-05330314
Galambos Renáta1-33-03-23-23-05330314
Csetenyi Ildikó1-33-23-13-13-05330314
Dobos Ádám2-33-13-13-13-03530314
Letényi Máté0-33-03-03-03-03350314
Az Utolsó Írókéz3-13-03-12-33-10333514
Stark192-33-03-03-13-03350314
Tyukodiné Turcsik Erzsébet0-33-03-03-03-03350314
Galbács Attila0-33-13-13-13-03530314
Izsa Tivadar2-33-13-13-23-03530314
Lichtenstein Erzsébet3-13-23-21-33-00335314
Süle Balázs1-33-03-13-13-05330314
Mercz Milán1-33-03-13-13-05330314
Gombér Patrik3-23-13-12-33-00533314
Horváth Hilda2-33-12-33-23-13500513
Boros3-23-13-03-13-00550313
Katkó Richárd3-13-12-31-33-00505313
Kotmayer Előd3-23-13-03-13-00550313
Borbás László1-33-12-33-13-05500313
Szauter Balázs3-13-12-31-33-00505313
Tapolcai Gábor1-33-12-33-23-05500313
Ekstone3-23-03-12-33-00333312
Mizsák Richárd0-33-03-13-13-03330312
Herczeg Gábor2-33-03-23-23-03330312
formax2-33-03-23-13-03330312
Sasori2-33-03-13-13-03330312
Posztoczky Mária3-03-03-10-33-00333312
Lehóczki Eszter0-33-03-13-23-03330312
Szücs Károly2-33-23-13-13-03330312
Varga Józsefné0-33-01-30-33-03303312
varga zoltan0-33-23-13-13-03330312
Habony Enikő3-13-03-10-33-00333312
Kámán Tihamér3-11-33-12-33-10033511
Misley Laura3-23-13-23-23-00530311
Sárközi Tamás3-03-03-03-03-00350311
Marcsi3-03-23-23-13-10330511
Muszka Máté2-33-12-33-13-03500311
Jambrik Tamás3-23-02-31-33-00305311
Varga Zoltán3-13-01-31-33-00305311
Lajosfalvi Ákos3-13-13-13-13-00530311
Balog Tamás3-23-13-23-23-00530311
come on3-13-03-03-13-00350311
misley norbert3-13-13-13-03-00530311
Nussbaumer Tünde3-23-13-13-23-00530311
Merling Róbert1-33-01-33-13-05300311
Kovács Pécskai Krisztián3-13-03-03-13-00350311
Szakács Istvánné3-23-23-23-13-10330511
Schmidt János2-33-11-33-13-03500311
Klement Ferencné2-33-22-33-13-0330039
TÓTH KATALIN3-13-03-13-03-0033039
András3-13-03-23-13-2033039
Németh András3-13-03-13-13-0033039
B. Zsuzsa3-13-23-13-23-0033039
Szakács Péter3-13-23-13-23-0033039
Juhász Barkóci Szilvia3-22-31-31-33-0000538
Győri Viktor3-13-02-33-13-0030036
Linzenbold Gàbor3-23-02-33-13-0030036
Seres-Peregi Krisztina3-13-01-33-13-0030036
Vajda Katalin3-12-31-33-13-0000033

A HARMADIK FORDULÓ MÁSODIK NAPJÁNAK EREDMÉNYEI

NévJT-JMDP 0-3KK-MK 3-0DT-PC 3-1DL-AZ 2-3FF-RBA 3-1ÖSSZ.
Virágh Ildikó0-33-03-12-33-15555525
Borbás László0-33-03-11-33-15553523
Földi Nikoletta0-33-13-12-33-15355523
Stark190-33-03-01-33-15533521
Sebjàn Zoltàn0-33-13-11-33-15353521
mrbond0-33-03-10-33-25553321
Győri Viktor0-33-13-11-33-15353521
Kotsis0-33-13-11-33-15353521
Schmidt János0-33-13-11-33-15353521
Kuperczkó Nikolett0-33-13-11-33-15353521
Seres-Peregi Krisztina0-33-03-00-33-15533521
Lichtenstein Erzsébet0-33-13-10-33-15353521
Csetenyi Ildikó0-30-33-12-33-15055520
misley norbert0-31-33-12-33-15055520
Rácz Gergő1-33-13-11-33-13353519
misley laura1-33-23-11-33-13353519
Sasori0-33-13-10-33-25353319
Kámán Tihamér1-33-13-12-33-23355319
CzJani1-33-03-01-33-13533519
Muszka Máté0-33-13-11-33-25353319
Ekstone0-33-13-11-33-25353319
Mizsák Richárd0-33-03-01-33-05533319
Rózsa Petra1-33-13-02-33-13335519
TÓTH KATALIN1-33-23-12-33-23355319
Kasza Krisztina1-33-23-11-33-13353519
Losonczi Anita0-33-23-11-33-25353319
Osvald Mária1-33-13-12-33-23355319
Szakács Péter0-33-23-01-33-15333519
Koncz Roland0-33-13-21-33-15333519
Balog Tamás1-33-23-12-33-23355319
Izsa Tivadar1-33-13-02-33-13335519
Kári Zoltán1-32-33-12-33-13055518
Horváth Péter1-33-03-13-13-13550518
adaqua robi0-33-03-11-31-35553018
Kónya Àdàm0-33-02-31-33-15503518
Matkó Katalin0-31-33-10-33-15053518
Jurák Tibor1-33-13-11-33-23353317
Ipacs István2-33-13-10-33-23353317
Rövid Szabolcs1-33-13-11-33-23353317
Letényi Máté1-33-13-01-33-13333517
Habony Enikő2-33-23-10-33-23353317
Lehóczki Eszter1-33-23-11-33-23353317
Süle Balázs1-33-13-01-33-13333517
Csáki László Péter1-33-13-21-33-13333517
#nolefam1-33-03-13-23-23550316
Roli0-33-13-11-31-35353016
Kotmayer Előd1-33-03-03-23-13530516
Galambos Renáta0-32-33-22-33-25035316
Miklós Gábor0-33-23-22-32-35335016
Kerényi Attila3-13-03-21-33-10533516
Juhász Barkóci Szilvia0-33-13-11-32-35353016
B.Zsuzsa0-33-23-02-31-35335016
Mézes Gergely1-33-23-12-31-33355016
Geiszl Dorottya1-33-03-23-13-13530516
Dobos Ádám0-33-13-11-32-35353016
erukaga0-31-33-01-33-15033516
Gábor Antal0-33-03-21-31-35533016
Tazokla1-33-13-12-32-33355016
Varga Zoltán0-32-33-01-33-15033516
Tapolcai Gábor0-33-13-11-31-35353016
Szauter Balázs1-33-13-13-23-13350516
Halász Lajos0-32-33-02-33-05035316
Pataki Zoltán0-33-13-02-31-35335016
Kaiser Viktor0-33-03-03-03-25530316
Manócska1-33-23-21-33-23333315
Mirák Brigitta1-33-23-00-33-23333315
Őri Péter0-33-03-13-21-35550015
Bezeczki Ferencné1-33-23-21-33-23333315
Varga Józsefné1-33-13-00-33-03333315
Tyukodiné Turcsik Erzsébet1-33-13-11-31-33353014
Nagy Mihály1-33-13-11-32-33353014
come on0-33-13-03-23-25330314
Szabó Zsolt1-33-13-11-31-33353014
slowmotiontennis3-03-13-11-33-20353314
Márkus Krisztián0-33-13-21-31-35333014
Kapitány Zoltán3-02-33-10-33-10053513
Csók István1-33-03-13-12-33550013
varga zoltan3-13-13-13-23-10350513
Vajda Katalin0-33-12-33-13-15300513
Derecskei Dorina1-33-13-00-32-33333012
Hegyi Szabolcs1-33-13-21-32-33333012
Kovács András1-33-13-21-31-33333012
Kovács Pécskai Krisztián1-33-13-01-31-33333012
Gombér Patrik1-33-21-31-33-23303312
Kiss Làszló0-33-11-31-31-35303011
Sziládi Krisztián3-13-03-13-11-30550010
Galbács Attila1-33-13-03-12-3333009
Varga Istvánné3-22-33-13-13-2005038
Csöngei Szabolcs3-11-31-31-33-2000336

A HARMADIK FORDULÓ ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYE

NévÖSSZ.
1.Koncz Roland42
1.Földi Nikoletta42
3.Virágh Ildikó41
4.Sebjàn Zoltàn40
5.Kónya Àdàm39
6.Rövid Szabolcs38
6.Rózsa Petra38
8.Pataki Zoltán37
8.Kári Zoltán37
10.Manócska36
10.Jurák Tibor36
10.Borbás László36
13.Stark1935
13.Osvald Mária35
13.mrbond35
13.Mézes Gergely35
13.Lichtenstein Erzsébet35
13.Kotsis András35
13.Kasza Krisztina35
13.Halász Lajos35
13.CzJani35
13.#nolefam35
23.Roli34
23.Matkó Katalin34
23.Geiszl Dorottya34
23.Csók István34
23.Csetenyi Ildikó34
28.Kovács András33
28.Izsa Tivadar33
28.Ipacs István33
31.Schmidt János32
31.Nagy Mihály32
31.Kapitány Zoltán32
31.Kaiser Viktor32
31.erukaga32
31.adaqua robi32
37.Süle Balázs31
37.Sasori31
37.Őri Péter31
37.Mizsák Richárd31
37.misley norbert31
37.Letényi Máté31
37.Hegyi Szabolcs31
37.Ekstone31
37.Bezeczki Ferencné31
46.slowmotiontennis30
46.Németh Gergely30
46.Muszka Máté30
46.Misley Laura30
46.Márkus Krisztián30
46.Kámán Tihamér30
46.Galambos Renáta30
46.Dobos Ádám30
46.Balog Tamás30
55.Tapolcai Gábor29
55.Szauter Balázs29
55.Lehóczki Eszter29
55.Kotmayer Előd29
55.Habony Enikő29
60.Tyukodiné Turcsik Erzsébet28
60.TÓTH KATALIN28
60.Szakács Péter28
63.Varga Zoltán27
63.Varga Józsefné27
63.Seres-Peregi Krisztina27
63.Győri Viktor27
67.Gombér Patrik26
67.Erigone26
69.varga zoltan25
69.Csöngei Szabolcs25
69.come on25
69.B.Zsuzsa25
73.Juhász Barkóci Szilvia24
74.Kovács Pécskai Krisztián23
74.Galbács Attila23
76.Kuperczkó Nikolett21
77.Rea19
77.Rácz Gergő19
77.Losonczi Anita19
77.Kiss Péter19
77.Horváth Péter19
77.Békefi Gábor19
83.Daniel17
83.Csáki László Péter17
85.Virágh Ildikó16
85.Vajda Katalin16
85.Tóth Tamàs16
85.Tazokla16
85.Mr Hm16
85.mokusmajom16
85.Miklós Gábor16
85.marcihcdnb16
85.Kovács Krisztián16
85.Kerényi Attila16
85.Halasz Adam16
85.Gábor Antal16
85.Buzai Tamás16
98.Zsolesz15
98.Mirák Brigitta15
100.Ujpál Tamás14
100.Szabó Zsolt14
100.Sólyomszem14
100.Molnár Ádám14
100.Mercz Milán14
100.Kiss Csaba14
100.Edebaba14
100.Az Utolsó Írókéz14
108.Katkó Richárd13
108.Horváth Hilda13
108.Boros13
111.Szücs Károly12
111.Posztoczky Mária12
111.Kovács András12
111.Herczeg Gábor12
111.formax12
111.Derecskei Dorina12
117.Szakács Istvánné11
117.Sárközi Tamás11
117.Nussbaumer Tünde11
117.Merling Róbert11
117.Marcsi11
117.Lajosfalvi Ákos11
117.Kiss Làszló11
117.Jambrik Tamás11
125.Sziládi Krisztián10
126.Klement Ferencné9
126.András9
128.Varga Istvánné8
129.Linzenbold Gàbor6

 

Látható, hogy holtverseny alakult ki az első helyen, ezért sorsolással döntöttük el, hogy kié legyen a Yonex póló.

Gratulálunk Földi Nikolettának a Yonex teniszpólóhoz! Jelentkezzen az info@teniszvilag.com email címen

AZ ÖSSZESÍTETT VERSENY ÁLLÁSA A 3. FORDULÓT KÖVETŐEN

HELYEZÉSNÉVÖSSZ.PONT
1.Sasori129
2.CzJani123
3.Földi Nikoletta122
4.Rövid Szabolcs120
5.Kovács András119
6.Osvald Mária117
6.Mizsák Richárd117
6.slowmotiontennis117
9.Kári Zoltán116
9.Pataki Zoltán116
11.Virágh Ildikó115
11.Mrbond115
11.Rózsa Petra115
14.Schmidt János114
15.Kotsis András113
15.adaqua robi113
15.Letényi Máté113
18.Márkus Krisztián110
19.Halász Lajos109
19.Ipacs István109
21.Kasza Krisztina108
21.Mézes Gergely108
21.Kaiser Viktor108
21.Manócska108
25.Ekstone107
25.Tapolcai Gábor107
25.Varga Józsefné107
25.Bezeczki Ferencné107
29.Roli106
29.Hegyi Szabolcs106
31.Sebjàn Zoltàn105
31.Kapitány Zoltán105
33.Kámán Tihamér104
34.Juhász Barkóci Szilvia103
34.Csók István103
36.Lichtenstein Erzsébet102
36.come on102
36.Galbács Attila102
36.Csöngei Szabolcs102
40.Kónya Àdàm101
41.Süle Balázs100
41.Őri Péter100
43.Győri Viktor99
43.Gábor Antal99
45.Mr Hm98
45.Seres-Peregi Krisztina98
45.misley norbert98
48.Jurák Tibor97
48.Dobos Ádám97
48.Mercz Milán97
51.Csetenyi Ildikó96
51.Miklós Gábor96
51.stark1995
51.Matkó Katalin95
55.Tyukodiné Turcsik Erzsébet94
56.Az Utolsó Írókéz93
57.Lehóczki Eszter92
58.Galambos Renáta91
59.Izsa Tivadar89
60.Koncz Roland87
60.Varga Zoltán87
62.Geiszl Dorottya84
62.Posztoczky Mária84
64.Borbás László83
65.formax82
66.Vajda Katalin81
67.Gombér Patrik80
68.Szabó Zsolt79
68.Sárközy Katalin79
70.#nolefam78
71.Szücs Károly77
71.Németh András77
71.Erigone77
74.Szakács Péter76
75.Habony Enikő75
75.Kovács Krisztián75
75.Edebaba75
78.Németh Gergely74
79.Kovács Pécskai Krisztián73
79.marcihcdnb73
81.Balog Tamás72
82.Daniel72
83.Kerényi Attila71
83.Tóth Tamàs71
85.B. Zsuzsa69
85.Herczeg Gábor69
87.Horváth Péter67
87.varga zoltán67
89.Vámos Péter66
89.Katkó Richárd66
91.Zsiborás Csaba65
92.Tazokla63
92.Zsolesz63
94.Rea60
95.Rácz Gergő58
95.Losonczi Anita58
97.Sziládi Krisztián56
97.erukaga56
99.Pap Szabolcs55
100.Dunay András52
101.Kuperczkó Nikolett50
101.TÓTH KATALIN50
103.Bakti Dávid49
103.misley laura49
105.Nagy Mihály47
106.Békefi Gábor46
107.Muszka Máté43
108.Kotmayer Előd42
109.Horváth Hilda42
110.Barabás Dániel41
111.Kiss Làszló39
112.milkaaa3238
113.Ujvári-Faragó Klaudia37
114.Keszei Zsolt36
115.Mester vivien35
116.Falvai Ágnes35
117.Rakiàs Milán34
118.Tamás33
118.Magyar Balázs33
120.Lajosfalvi Ákos32
121.Zolee.dpase30
121.Takács Attila30
123.Szauter Balázs29
123.András Csaba29
125.Zatykó Katalin28
125.koloszar eva28
125.Aradi Kata28
128.Sárközi Tamás27
128.Kiss Csaba27
128.Babosné Póth Zsuzsanna27
131.linzenbold Gàbor25
132.Magyarne  kiss Agi24
132.Fodor Hajnalka24
134.LŐRINCZ ANDREA23
135.Majláth Árpád21
135.Kardos Dominik21
135.Huber Zsolt21
135.Horváth Csanád21
135.Halas21
135.Faragó Viktor21
135.Csalari jozsef21
135.Bátorfi Botond21
143.Tóth Lajos20
143.Klement Ferencné20
145.Széll Julianna19
145.Szakács  Istvánné19
145.Szabó Szilárd19
145.Peter Pfeffer19
145.Marunak János19
145.Kiss Péter19
145.Huber Gábor19
145.Horváth Ádám19
145.Halász Lajos19
154.Varga Krisztián18
154.Tóth W László18
154.Szabó Mónika18
157.riedlingena17
157.Puporka Ferenc17
157.Debreczeni Attila17
157.Balogh Dávid17
161.sebők attila16
161.Samai Pál16
161.Repárszky György16
161.mokusmajom16
161.Fabu Márton16
161.Ertel Orsolya16
161.Dr Fazekas Dániel16
161.Buzai Tamás16
161.Bukor Bence16
161.Benyák Zoltán16
171.Mirák Brigitta15
171.Babarci Mihály15
173.Ujpál Tamás14
173.Tóth Benett14
173.Sólyomszem14
173.Sebestyén Csaba14
173.Pásztor Ádám14
173.Nemcsek Tibor14
173.Molnár Ádám14
173.Leib Dominik14
173.Hajas Rita14
173.Ferencz Szabolcs14
173.Borsavolgyi Tamas14
173.Bánfi Máté14
173.Aracsi Klára14
186.Till László13
186.Sumon D. NOÉMI13
186.Meggyesi Klára13
186.Körmendi Attila13
186.Kispéter Zsolt13
186.Boros13
186.Bajzát László13
193.Tirásziné Harangozó Klára12
193.Simontornyai Péter12
193.Pálinkàsné Kovács Piroska12
196.Szilágyi Martin11
196.Nussbaumer Tünde11
196.Nádasy Bence11
196.Merling Róbert11
196.Marcsi11
196.lakos gyöngyi11
196.Körmöndiné András Ildikó11
196.Jambrik Tamás11
196.Ilona Anna11
196.Hegedüs Anikó11
196.Fekete Zsuzsanna11
196.Fekete Péter11
196.Ecseki Nándor11
209.Novák Attila9
210.Pomucz Emil8
210.Foglár Gábor8
210.Varga Istvánné8
213.Erzsébet Juhász5

 

A NYEREMÉNYEK

Játékunkat a budapesti Yonex Sportbolt (XIII., Petneházy u. 54) szponzorálja, hozzájárulásukat ezúttal is köszönjük! 

Az harmadik forduló külön nyereménye: Yonex teniszpóló a Yonex Sportbolt felajánlásával!

A tippjáték végső győztesének (aki a torna ideje alatt a legtöbb pontot gyűjti) nyereménye: 15 ezer forint értékű Decathlon ajándékkártya

A negyedik forduló első napja holnap következik, tippelni az esti órákban tudtok az oldalon. Az se csüggedjen, aki csak most szállna be, a résznyereményekért folytatott versenyben nincs hátrányban! 

Kiemelt kép forrása: rolandgarros.com