Zverevre és Thiemre is komoly teszt vár – Roland Garros kibeszélő, 7. nap

Megrögzött szokásunknak eleget téve a francia nyílt teniszbajnokság ideje alatt is biztosítunk számotokra napi kibeszélőt, ahol lehetőségetek van szurkolással és eszmecserével színesíteni a nap eseményeit.

A mai nap kemény lesz Zverev és Thiem szurkolóinak számára is. Alexander Zverev a monte-carloi döntős Dusan Lajoviccsal találkozik, akivel már tavaly is megszenvedett Párizsban – akkor végül döntő szettben tudott továbbjutni, és elnézve az eddigi játékát, a mai napon se lesz könnyű dolga.

Dominic Thiem már két játszmát is bukott a Garros során, nem túl nívós ellenfelek ellen, és közel volt a harmadik bukott szett is. Most a jó formában levő Pablo Cuevasszal találkozik, aki 2015-ben egyszer már megverte itt. Egyébként az volt az utolsó év, amikor Thiem nem jutott el legalább az elődöntőig Párizsban. Idén már találkoztak, februárban három játszmában Thiem győzedelmesekedett.

Pályára lép rajtuk kívül Novak Djokovic, aki a harmadik körre a világranglista 147. Salvatore Carusonál nem igen kaphatott könnyebb ellenfelet. Lesz ezen kívül még nagyon jónak ígérkező Fabio Fognini – Robert Bautsita-Agut, és az is kiderül, Delpo térde bírja-e a továbbiakat. Az argentin ellenfele Jordan Thompson lesz.

A végére egy képrejtvény:

(Eredeti: Novak Djokovic, Roland Garros 2019, Simple Messieurs, 1er Tour, Photo : Philippe Montigny / FFT)

A nap teljes programja:

11:00 Fabio Fognini – Roberto Bautista-Agut
11:00 Dusan Lajovic – Alexander Zverev
12:00 Stefanos Tsitsipas – Filip Krajinovic 7-5 6-3 5-5-ről folytatás
12:30 Novak Djokovic – Salvatore Caruso
12:30 Jan-Lennard Struff – Borna Coric
12:30 Stan Wawrinka – Grigor Dimitrov 7-6 7-6-ról folytatás
14:30 Dominic Thiem – Pablo Cuevas
14:30 Antoine Hoang – Gael Monfils
14:30 Jordan Thompson – Juan Martin del Potro
15:00 Karen Khachanov – Martin Klizan

Ne feledkezzetek el tippjátékunkról, melyre itt tudtok tippelni!

Kiemelt kép forrása: rolandgarros.com, Julien Crosnier / FFT