Pályán Djokovic és Zverev – Wimbledon kibeszélő, 1. nap

Elérkezett az év harmadik Grand Slam tornája, és ezúttal sem maradtok napi kibeszélő nélkül! Itt van lehetőségetek szurkolni, esélyeket latolgatni, vagy akár kötetlenül beszélgetni. 

Apa kezdődik! Itt van hát Wimbledon, amit személy szerint én egy hangyányival a többi Grand Slam fölé teszek. Ti hogy vagytok ezzel?

Van egy pár újítás idénre, tetőt kapott a Court 1, illetve döntő szett 12-12-nél tie-break következik. Utóbbinak a többség örül, én annyira nem, nagyon jó kis meccs volt az az Isner – Anderson…:)

De nézzük mi vár ránk ma. Szintén újítás, hogy 12:30 helyett már 12:00-kor kezdenek (ami helyi idő szerint 11:00-nak felel meg). Délben lép pályára a tavalyi döntős Kevin Anderson, valamint az egyre jobb formát mutató Stan Wawrinka is. Délután kettőkor indul a Center programja, ahol a címvédő Novak Djokovic játszik Philipp Kohlschreiber ellen. A német idén egyszer már meglepte Nolét, igaz a szerb azóta javított salakon.

Kora délután játszik Grigor Dimitrov és Stefanos Tsitsipas is, nem túl nehéz ellenfelek ellen. Valószínűleg nem lesz viszont könnyű dolga Alexander Zverevnek, aki Jiri Vesely ellen lép pályára. A cseh jutott itt már 4. fordulóba, és ha Zverev megint a Grand Slam 1.0 játékát veszi elő, akkor még bajba is kerülhet.

A Center programját Kyle Edmund zárja Jaume Munar ellen.

A nap teljes programja:

12:00 Kevin Anderson – Pierre-Hugues Herbert
12:00 Marcus Giron – Feliciano Lopez
12:00 Peter Gojowczyk – Roberto Bautista-Agut
12:00 Cedrik-Marcel Stebe – Reilly Opelka
12:00 Janko Tipsarevic – Yoshihito Nishioka
12:00 Stan Wawrinka – Ruben Bemelmans
13:30 Félix Auger-Aliassime – Vasek Pospisil
13:30 Steve Darcis – Mischa Zverev
13:30 Ernests Gulbis – Leonardo Mayer
13:30 Karen Khachanov – Kwon Soon Won
13:30 Denis Kudla – Malek Jaziri
13:30 Andreas Seppi – Nicolas Jarry
14:00 Novak Djokovic – Philipp Kohlschreiber
15:00 Marius Copil – Guido Pella
15:00 Hubert Hurkacz – Dusan Lajovic
15:00 Jozef Kovalik – Robin Haase
15:30 Andrea Arnaboldi – Ivo Karlovic
15:30 Pablo Carreno-Busta – Alexei Popyrin
15:30 Pablo Cuevas – Damir Dzumhur
15:30 Grigor Dimitrov – Corentin Moutet
15:30 Thomas Fabbiano – Stefanos Tsitsipas
15:30 Prajnesh Gunneswaran – Milos Raonic
15:30 Kamil Majchrzak – Fernando Verdasco
15:30 Daniil Medvedev – Paolo Lorenzi
15:30 Jiri Vesely – Alexander Zverev
17:00 Roberto Carballes Baena – Miomir Kecmanovic
17:00 Jeremy Chardy – Martin Klizan
17:00 Ugo Humbert – Gael Monfils
17:00 Benoit Paire – Juan Ignacio Londero
17:00 Lorenzo Sonego – Marcel Granollers
17:30 Kyle Edmund – Jaume Munar
18:30 Bradley Klahn – David Goffin

Kiemelt kép forrása: AELTC/Florian Eisele