Rafael Nadal sérüléseiről és sikereiről is beszélt a US Open médianapján
A világranglista 2. helyén álló Nadal hosszú menetelést tervez 59. Grand Slam tornáján is
Fantasztikus karrierje során a keménypályás versenyek örömet és fájdalmat egyaránt tartogattak a spanyol számára.
Pályáján nem egyszer volt olyan pont, amikor úgy tűnt, teljesen fel kell hagynia a keménypályás játékkal. 2018-ban és a 2019-es év eddigi részében például 12 tornát adott fel vagy lépett vissza ezen a borításon. Elsősorban a térde az, ami nem szokta bírni a kemény talaj okozta igénybevételt. Ennek ellenére a hétfőn kezdődő US Openen a trófea egyik esélyeseként lép pályára.
Nadal a “Nagy Hármas” egyetlen tagja, aki nyerni tudott a US Opent felvezető tornák valamelyikén: Montréalban, a Rogers Cup-on megvédte bajnoki címét. Keménypályán ez először fordult elő vele.
“Tornagyőztesként érkezni New Yorkba természetesen nagy önbizalmat ad” – mondta pénteken a sajtó képviselőinek. “A legutóbbi versenyeimen nagyon jól szerepeltem. Győztem Rómában és a Roland Garroson, Wimbledonban elődöntős voltam, majd újra nyerni tudtam Kanadában. Ezek mind pozitív emlékek, segítik a magabiztos játékot.”
A sérülések azonban sajnos mindig beleszólhatnak Nadal jó teljesítményébe, ahogyan az tavaly is történt a US Openen. A harmadik és a negyedik fordulóban is elhúzódó, négyszettes küzdelemre kényszerült Karen Khachanov, illetve Nikoloz Basilashvili ellen, majd a negyeddöntőben Dominic Thiem ellen vívott maratoni, öt játszmás mérkőzést. Ez a rengeteg pályán töltött idő az elődöntőben bosszulta meg magát, ahol Nadalnak kétszettes hátránynál végül fel kellett adnia a meccset Juan Martin del Potro ellen térdsérülés miatt.
Idén szerencsére jobb állapotban érzi a térdeit, mint tavaly. “Tavaly három vagy négy nagyon hosszú mérkőzést kellett játszanom. Úgy érzem, az idei évben jobban fel vagyok ezekre készülve. Az edzéseim is jól mennek, jónak érzem a játékomat.”
Arra az újságírói kérdésre, hogy mit tart sikerei nyitjának, így válaszolt a spanyol: “Gyerekkoromban Manacorban, az otthonomban, teljesen hétköznapi életet éltem. Nem voltam elkényeztetve, nem kezeltek szupersztárként. Megfelelő oktatást kaptam, az utcán játszottam a barátaimmal. Szerintem ezért tudtam már fiatalon versenyképes lenni, és ezért vagyok felkészülve most is az életben adódó különböző problémákra.”
Nadal kedden kezdi meg szereplését az ellen az ausztrál John Millman ellen, aki tavaly Roger Federert búcsúztatta ugyanitt.
A kiemelt kép forrása: https://mytenniszone.com/