Petra Kvitova is bebiztosította a helyét a WTA Finals-en
A világranglista hetedik helyén álló Petra Kvitova is kiharcolta a részvételi jogot az év végi WTA Finals-en, mely idén Szingapúrból Sencsenbe költözik.
A cseh a hatodik olyan teniszező, aki bebiztosította a részvételét az eseményen, korábban már Barty, Osaka, Pliskova, Halep és Andreescu is kiharcolta a szereplést a nyolc legjobban teljesítő teniszező részvételével zajló tornán. Kvitova pályafutása során hetedszer vehet majd részt a Finals-en, melyet 2011-es debütáló évében megnyert, 2005-ben pedig döntőt játszhatott.
Kvitova idén négy tornadöntőt játszott, ezek közül kettőt meg is nyert. Az idénye egy korai, brisbane-i búcsút követően sydney-i tornagyőzelemmel folytatódott, majd az Ausztrál Openen szoros csatában kikapott pályafutása harmadik Grand Slam döntőjében Naomi Osakától. Dubajban Belinda Bencic-el szemben maradt alul, Stuttgartban azonban már nem talált legyőzőre.
Kézsérülése miatt ki kellett hagynia a Roland Garros-t, és Wimbledonban, valamint a US Openen sem ment neki a játék, de az ázsiai versenyeken már jobb formát mutatott: Wuhanban elődöntőt, Pekingben pedig negyeddöntőt játszhatott. A héten zajló linzi tornát kihagyja Kvitova, legközelebb Moszkvában lép majd pályára, ahol Svitolina mögött második kiemeltként vesz részt a trófeáért és az értékes ranglistapontokért vívott harcban.
Kép forrása: wtatennis.com