A NextGen maradt Federer ellenfele Bázelben

2019. október 26.
by cort

Kialakult a bázeli ATP 500-as tenisztorna elődöntőjének párosítása, ahol a tizedik sikeréért hajtó Roger Federer mellett három fiatal játékos maradt még versenyben.

Sokak szerint előrehozott döntő, de mindenképpen a torna egyik legjobban várt összecsapása lesz Roger Federer és Stefanos Tsitsipas elődöntője. A hazai közönség előtt pályára lépő svájci szárnyal Bázelben, az első két mérkőzését alig egy óra alatt nyerte, a negyeddöntőben pedig pihenhetett, honfitársa Stan Wawrinka visszalépésének köszönhetően. A fiatal görög ezzel szemben bukdácsolt az előző körökben, de túlzás lenne azt állítani, hogy rossz formában van, ezt bizonyítja a shanghai elődöntő, illetve a pekingi finálé.

A másik ágon Reilly Opelka – Alex De Minaur összecsapást rendeznek. A hórihorgas amerikai a tornán már búcsúztatta David Goffint és Roberto Bautista Agutot is, de az ausztrállal nem lesz könnyű dolga, idei mindhárom összecsapásukat De Minaur nyerte.

Kép forrása: twitter.com/lavercup