Nadal, Murray, Berrettini és Kevin Anderson is kapott elismerést

Rafael Nadal már Londonban, az ATP Finals alatt átvehetett egy rendkívül fontos díjat, az év végi világelsőségért járó trófeát. Ötödik alkalommal végzett a ranglista élén, és 33 évével a legidősebb játékos lett, akinek ez sikerült. A mostani díjátadón -a tavalyi év után újra- ő kapta a Stefan Edbergről elnevezett sportszerűségi díjat is, melyet a játékostársak szavazatai alapján osztanak ki.

Az év visszatérője nem is lehetett más, mint Andy Murray. Azok után, hogy év elején Ausztráliában még a pályafutása befejezéséről beszélt, átesett második csípőműtétjén, és két tornát is tudott nyerni (Queens-ben párosban Feliciano Lopez oldalán, Antwerpenben pedig egyéniben győzött).

Két fiatal olasz játékos is bekerült a kitüntetettek közé: a 23 éves Matteo Berrettini a legtöbbet fejlődő játékos díját kapta meg, a 18 esztendős Yannick Sinner pedig az év újonca lett. Berrettini a Top 100-on kívülről Top 10-es játékossá érett idén, és kvalifikálta magát az ATP Finals-ra is. Sinner a 763. helyről a 78. pozícióba jött fel, és ő nyerte a NextGen Finals-t is.

A szurkolók kedvencei továbbra is Roger Federer és a Bryan fivérek párosa.

Az edzők is elismerésben részesültek. Az év edzője a francia Gilles Cervara lett, aki Daniil Medvedev szakmai munkájáért felel. Az első ízben átadott életmű díjat Tony Roche kapta, aki a pályán és azon kívül is maradandó nyomot hagyott a sportágban.

Kevin Anderson szerteágazó karitatív tevékenységét az Arthur Ashe Humanitárius Díjjal jutalmazták.

Az év 1000-es tornája címet Indian Wells szerezte meg, a legjobb 500-as verseny pedig Acapulco lett.

Forrás

A kiemelt kép forrása: atptour.com