Balázs Attila döntős Thaiföldön!

2020. január 17.
by maratsafin

A torna második kiemeltje nagy csatában, több mint két órás küzdelemben jutott döntőbe Bangkokban.

Nehéz meccs lett, pedig ennél jóval könnyebbnek tűnt az elején. Első szettet 5-0-el kezdte a magyar fiú, és végül 6-1 arányban övé lett az első játszma Safullin ellen..

A második szettre megérkezett az orosz fiú is, rendbe rakta az adogatását, 3-3-as állásnál két fogadópontja volt Balázsnak, de nem tudott élni vele. Több esély egyikük előtt sem adódott, jöhetett a rövidítés. Attila sajnos nagyon bizonytalan volt saját szervái mögött, négyszer is elvesztette őket, az orosz kiegyenlített, jöhetett a döntő szett.

A mindent eldöntő felvonásban mindkét játékos nagyon figyelt az adogatására, nyolc illetve kilenc fogadópontot engedtek összesen ellenfelüknek. Ez a mini versenyt Safullin nyerte, de szerencsére ez a végeredménybe semmit sem számít. Ennek tükrében furcsa volt, hogy a tie-break első négy pontjából három a fogadóé lett, és 3-1 arányban a hátrébb rangsorolt orosz vezetett. Innentől Attila megtáltosodott, hibátlan volt szervái mögött, megfordította a rövidítést, és megnyerte a meccset.

Attila ellenfele a Karatsev – Moroni mérkőzés győztese lesz. A  torna eddig 10 helyet hozott a világranglistán, ha Balázs nyerni tud a döntőben a 112. helyre léphet előre, de mindenképp karriercsúcs a hétfői pozíció!