AusOpen 2020: Donna Vekic nyerte a női rangadót

2020. január 21.
by cort

A horvát hölgy nyerte a Maria Sharapova elleni mérkőzést az Australian Open első körében.

A két játékos két éve a Roland Garros-on találkozott először és egyben utoljára, akkor az orosz hagyta el győztesen a pályát, de a mai napon nem a korábbi világelső volt a mérkőzés esélyese. Az első szettben óriási különbség volt a két teniszező között, Sharapova rengeteg hibát ütött, Vekic pedig 5-1 vezetés után végül 6-3 arányban nyerte a szettet. A második felvonásban feljavult Sharapova játéka de hiába vezetett 4-1-re is, a horvát sorozatban öt játékot nyerve 1 óra 22 perc alatt 6-3 6-4 arányban győzedelmeskedett. A játék képe alapján megérdemelt volt Vekic sikere, és nagyon úgy tűnik, hogy Sharapova játéka még mindig kevés a top 20 játékosai ellen.

A további kiemeltek közül két szettben jutott a második fordulóba Karolina Pliskova, Madison Keys, valamint Belinda Bencic, de már az első kör jelentette a végállomást Johanna Kontának, akit a tunéziai Ons Jabeur állított meg a vártnál korábban.

Kép forrása: twitter.com/australianopen