Közel volt a döntő, de véget ért Balázs Attila Riói kalandja

A negyeddöntő után az elődöntő is kétnapos volt az eső miatt. Ati kiahrcolta a döntőszettet a “második etapon“, majd break-előnyben is volt, de végül nem tudott visszavágni Gianluca Magernek.

Egymás után a második mérkőzését is félbeszakította a trópusi eső Balázs Attilának az ATP 500-as kategóriájú, salakpályás tenisztornán Rio de Janeiróban. A 31 éves budapesti teniszező szerencsés vesztesként vett részt a héten egy olyan rangú tornán, amilyenen most szerepelt először. A sors pikantériája, hogy a négy között azt a Gianluca Magert kapta ellenfélül, aki egy hete a selejtező utolsó körében verte meg 6/0 6/2-re. Olasz vetélytársa az előző egymás elleni meccs mellett abból is önbizalmat meríthetett, hogy a negyeddöntőben kiejtette a torna első kiemeltjét, a világranglista 4. Dominic Thiemet.

Atinak a szombaton kezdődő mérkőzésen megvolt a lehetősége, hogy megszerezze a vezetést, de a korai break-előny ellenére rövidítésben veszítette el az első játszmát. A másodikban fej-fej mellett haladtak a felek, amikor közbeszólt az időjárás, végül a folytatást vasárnapra halasztották. A találkozó magyar idő szerint kora este folytatódott és Balázs rögtön break-kel kezdte a második etapot, előnyét ezúttal végigvitte, így következhetett a döntőszett.

Az első, Pablo Cuevas elleni sikert leszámítva mindegyik meccsét szetthátrányból kellett, s sikerült is megfordítania és bizony ezen napon is úgy tűnt, hogy harmadjára is megismétlődik a forgatőkönyv. Break-előnyt harcolt ki ugyanis a harmadik játszmában is, fórját pedig akár meg is duplázhatta volna 4/2-es vezetésnél. Mager azonban megnyerte az ominózus adogató játékát, ez pedig visszahozta őt a mérkőzésbe. A következő játékban kiegyenlített a döntőjátszmán belül, majd a rövidítés kapujában fogadóként volt egy pontra a győzelemtől. Ati ekkor még meccsben maradt, de a mindent eldöntő, utolsó játékban már csak két pontot tudott megnyerni.

Végeredmény: G. Mager – Balázs A. 7/6(4) 4/6 7/6(2)

Balázs Attila hősies menetelése ezzel véget ért Rio de Janeiróban. Karrierje első 500-as tornáján rögtön az elődöntőig jutott és nem hiányzott kevés ahhoz, hogy a tavalyi umagi torna (250) után ismét egy ATP-döntőn vehessen részt. Fő célkitűzését természetesen teljesítette, bekerül a top 100-ba, egészen pontosan a 79. lesz majd a jövő heti világranglistán – mindössze 9 hellyel lesz majd Fucsovics Márton mögött.

EZ ÍGY IS SZÉP VOLT! CSAK ÍGY TOVÁBB, ATI!