Davis Kupa-selejtezőket és az első két Masters-tornát tartogatja a Március
Nem lesz sok torna, de annál több történés lehet a csillagászati tavasz első hónapjában.
Túl vagyunk az Australian Openen és három 500-as tornán a 2020-as ATP Touron. A naptárat tekintve kitavaszodott, márciusban ugyan csak három torna lesz, de ez nem azt jelenti, hogy kevés dolog történhet meg a férfi tenisz vérkeringésében.
Esély Debrecenben
Bár Fucsovics Márton 2018 után ismét bejutott az Australian Open nyolcaddöntőjébe, ahol aztán ismét Roger Federerrel mérkőzött meg, Balázs Attila szolgáltatta a több hírt januárban és februárban. Néhány éve még a korábbi junior Wimbledoni bajnok top 100-ba, majd top 50-be való betörését ünnepelhették a sportág hazai rajongói, arra nem gondolva, hogy az akkor vélt közeljövőben más valakit is fognak majd az első számú magyar férfi teniszezőnek nevezni. Ati azonban ezt elérte. Az év elején Bangkokban megnyert egy Challenger tornát, és lépésről lépésre közelítette meg egyik nagy célkitűzését, bekerülni a világ 100 legjobb férfi teniszezői közé.
Februárban már csakis ATP-tornákon vett részt, hol alanyi jogon harcolta ki a főtáblát, hol selejtezőt játszott érte. Az igazi áttörést a riói 500-as torna hozta meg, ahol egészen az elődöntőig jutott el szerencsés vesztesként, és nem volt messze attól, hogy a 4 között visszavágjon az olasz Gianluca Magernek a kvalifikációs veresége miatt. Eredményei egyenesen a világranglista 76. helyéig repítették, miközben Fucsovics Márton nem tudta megközelíteni tavalyi eredményeit, vagyis a rotterdami és dubaji negyeddöntőket, ezzel ő most 8 pozícióval hátrébbra került honfitársánál.
Így is van azonban Magyarországnak két top 100-as teniszezője, erre pedig évtizedek, illetve Taróczy Balázs és Kuhárszky Zoltán óta nem volt precedens. Remek pillanatban érte ezt el a magyar tenisz. Pont azon a héten, mikor a David Goffin nélkül kiálló belgákat fogadjuk majd március 6-án és 7-én a Debreceni Főnix Csarnokban. Marci rutinja és Ati remek formája jó esélyekkel kecsegtethet Kimmer Coppejans (152.) és Ruben Bemelmans (226.) ellen.
A magyar-belga mellett további 11 párharcot rendeznek az új hónap első hétvégéjén, az összecsapások nyertesei pedig ott lesznek majd év végén a madridi nagydöntőben, ahol már garantált a helye a tavalyi elődöntősöknek – a címvédő Spanyolország, a döntős Kanada, illetve Oroszország és Nagy-Britannia – és két szabad-kártyás válogatottnak, Franciaországnak és Szerbiának.
A párharcok: MAGYARORSZÁG – BELGIUM, Horvátország – India, Kolumbia – Argentína, USA – Üzbegisztán, Ausztrlália – Brazilia, Olaszország – Dél-Korea, Németország – Fehéroroszország, Kazahsztán – Hollandia, Szlovákia – Csehország, Ausztria – Uruguay, Japán – Ecuador, Svédország – Chile.
Trónviszály és próbatétel

Újabb mérföldkő Thiem karrierjében.
Kép forrása: atptour.com
Ha március, akkor az első két Masters torna. Átalakult a Davis Kupa, debütált az ATP Kupa, de azért ez az egy dolog nemváltozott meg. A Sunshine Double, azaz Indian Wells és Miami továbbra is otthona lesz a tenisznek tavasszal. A két kemény pályás tornán pedig várhatóan nem eseménytelenül fognak telni a fordulók. Az garantált, hogy Roger Federer ki fog esni a top 5-ből, ugyanis többhónapos kényszerpihenője miatt 1600 ponttól esik majd el. A svájci legenda Miamiban bajnok lett, előtte pedig Indian Wellsben finalista volt.
Dominic Thiem ennek köszönhetően karriercsúcsot állított be azzal, hogy a világarnglista 3. helyére lépett elő. Egy éve pont ő győzte le a kaliforniai döntőben a Grand Slam-rekordert, így neki 1000 egységet kell majd megvédenie idén, nem beszélve a ranglistás dobogójáról. Nagy próbatétel lehet ez az osztrák számára, hiszen az idei Australian Open döntő után egy szinten fogják emlegetni Novak Djokoviccsal és Rafael Nadallal.

Ki lesz a világelső a salakszezon kezdetén?
Kép forrása: metro.co.uk
A szerb és a spanyol klasszis magáért a trónért fog harcolni a tengerentúlon. Az évet még Nadal kezdte el világelsőként, de Djokovic a nyolcadik Melbourne-i sikerével visszavette a pole pozíciót. A múlt héten mind a ketten tornagyőzelmet ünnepelhettek, előbbi Acapulcót, utóbbi Dubait zsebelte be, bizonyítva jó kemény pályás formájukat. Djokovic viszont előrébb járhat spanyol vetélytársánál, hiszen 2020-ban továbbra is veretlen. Védendő pontok tekintetében nincs nagy nyomás egyikőjükön sem, hiszen Nadal az Indian Wells-i elődöntő kiharcolása után visszalépett a tornától, majd kihagyta Miamit, míg Djokovic egy nyolvaddöntővel és egy harmadik fordolóval relatíve leszerepelt a két versenyen.
A borítókép forrása: europebetweeneastandwest.wordpress.com/