Del Potro házi karanténba vonulva folytatja a rehabilitációt
Juan Martin Del Potro januári térdműtétét követően Miamiban tartózkodott, a határzárak elrendelése miatt viszont most úgy döntött, hogy hazarepül Argentínába.
Del Potro 2018-ban Sanghajban törte el a térdkalácsát egy szerencsétlen esést követően. Akkor még megúszta műtét nélkül és vissza is tért a pályára, de a 2019-es queens-i tornán ismét elesett, amelynek újabb törés lett az eredménye. A sebészi beavatkozás már elkerülhetetlen volt, sőt, idén januárban újra kés alá kellett feküdnie.
Arra, hogy mikor ragadhat ismét ütőt már sem ő, sem a stábja nem kísérel meg választ adni, az is könnyen elképzelhető, hogy többé már nem lesz képes magas szinten teniszezni. Del Potro az őt ért szerencsétlenségek ellenére töretlenül folytatja a rehabilitációt, immár szülőföldjén, ahol hazatérte után természetesen házi karanténba vonult. Az argentin teniszező az instagramon köszöntötte rajongóit és felhívta a figyelmet arra, hogy hozzá hasonlóan mindenki tartsa be a szükséges óvintézkedéseket.
“Nemrég tértem haza, miután az elmúlt két hónapot Miamiban töltöttem. Természetesen azonnal karanténba vonultam az otthonomban és itt próbálom meg folytatni a rehabilitációmat.” – írta Del Potro.
“Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra. Kérlek titeket, kövessétek a szakemberek által előírtakat és legyetek empatikusak. Ez egy különleges, soha nem tapasztalt helyzet, melyben a legjobbunkat kell nyújtani.” – tette hozzá.
A bejegyzés végén Del Potro köszönetet mondott az őt hazautaztató légitársaságnak és az egészségügyi dolgozóknak is, akik áldozatos munkájukkal segítik az embereket ebben a nehéz helyzetben.
Kép forrása: atptour.com