US Open 92: Edberg – Sampras
Virtuális teniszversenyünk apropóján vettük elő a US Open 92-es döntőjét.
Sampras 90-ben Agassi, egy évvel később Edberg Courier ellen tudott nyerni, így az utolsó két US Open győztese találkozott a torna 92-es fináléjában. A világranglista 2. és 3. helyezettje egy négy szettes finálét játszott New Yorkban, amit a 26 éves Edberg nyert meg 3–6, 6–4, 7–6(7–5), 6–2 arányban. A svéd játékosnak ez volt hatodik, egyben utolsó Grand Slam győzelme, míg az akkor még csak 21 éves Sampras a következő évtől kezdte el uralni a férfi teniszt. (Az amerikai később kijelentette, hogy ez a vereség volt az “ébresztő”, hogy kitalálja hogyan lehet még sikeresebb, és jobb játékos.)
Edberg ezen a tornán hatalmasat futott, a finálét megelőző három összecsapását és öt játszmában hozta. Csak néhány adat:
A döntő rövid összefoglalója