Nadal nemcsak a koronavírus miatt hagyja ki a US Opent

A salakkirály beszélt az okokról, amelyek miatt idén nem utazik New York-ba

Rafael Nadal múlt héten jelentette be, hogy a csapatával és családjával való egyeztetések után úgy döntöttek, hogy bár címvédő az amerikai Grand Slam tornán, ebben az évben mégsem vesz részt a versenyen. Így a Top 10-ből ő lesz az egyetlen, aki nem sérülés, hanem egyéb okból marad távol a US Opentől.

Ez az ok elsődlegesen természetesen a COVID-19 járvány, amely még mindig tombol, bizonytalan, kiszámíthatatlan helyzetet teremtve a világban. Nadal hozzátette azonban, hogy az átalakított “kényszer-versenynaptár” sem ideális a számára, hiszen nagyon gyorsan kéne kemény borításról salakra váltania. Az augusztus 31-én rajtoló US Open és a Roland Garros tervezett időpontja között mindössze két hét állna rendelkezésre.

“A hosszú kihagyás után nem kockáztathatom meg, hogy gyakorlatilag felkészülés nélkül kezdjek salakon játszani. Ez veszélyes lenne a testem és a karrierem jövője szempontjából is.” – nyilatkozta a világranglista 2. spanyol. A ranglistapontok jelenlegi, ideiglenes számítási rendszere alapján Nadal pontveszteség nélkül kihagyhatja a US Opent.

Érthető, ha Nadal az európai salakos szezonra koncentrál, hiszen 13. Roland Garros trófeája egyúttal 20. Grand Slam győzelmét jelentené, amellyel egalizálná Roger Federer rekordját. (A Maestro az idei szezonban térdműtétje miatt már biztosan nem lép pályára.) Mivel a Mutua Madrid Opent az elhalasztott, szeptemberi időpontban sem lehet megrendezni a koronavírus járvány újbóli fellángolása miatt, Nadalnak a szeptember 20-27-re tervezett római salakos torna marad az egyetlen felkészülési lehetőség a következő héten kezdődő Roland Garrosra.

Toni Nadal, Rafa nagybátyja és korábbi edzője az El Paisnak optimistán nyilatkozott, szerinte a hosszú kényszerpihenő nem fog látszani Nadal párizsi teljesítményén, hiszen olyan óriási tapasztalata van a Roland Garroson, mint a mezőnyben senki másnak.

Forrás

A kiemelt kép forrása: Teniszvilág