RG 2020: Gálfi Dalma egy lépéssel közelebb került a főtáblához

2020. szeptember 22.
by HerczegGabor

A mai játéknapon a nőknél is elkezdődtek az idei Roland Garros selejtezői, a főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni. 

A világranglista 236. helyén álló Gálfi Dalma a nála három pozícióval előrébb rangsorolt horvát Jana Fett-tel (236.) találkozott a kvalifikáció első körében. Dalma nagyon jól kezdte a mérkőzést, háromszor is elvette az ellenfele adogatását, így villámgyorsan mindössze 23 perc alatt 6-0-val szettelőnybe került. A második szettben szintén brékkel kezdett a magyar lány, de sajnos rögtön el is vesztette a következő adogatását. A horvát versenyző úgy tűnt megérkezett a meccsbe és egyre jobban kezdett teniszezni. Fej-fej mellett haladtak 2-2-ig, ezután viszont már nem nyert gémet Gálfi, így 6-2-vel egyenlített Fett. A harmadik felvonás is hasonlóan alakult, 4-1-re elhúzott a horvát, de minden erejét mozgósítva sikerült kiegyenlítenie Dalmának. A mentális előny már újra a magyar versenyzőnél volt és egy újabb brék után a saját szervájából, igaz kicsit nehezebben, de a negyedik meccslabdáját már kihasználva 2:14 perc után jutott a következő fordulóba. Ellenfele a következő körben a Martina Di Giuseppe-Usua Maitane Arconada párharc győztese lesz.

A másik selejtezősünk Jani Réka Luca (207.) a holnapi napon lép pályára a bolgár Viktoriya Tomova (133.) ellen. A 128 fős főtáblán alanyi jogon már biztosan ott lesz a világranglistán 106. helyen álló Babos Tímea.

kiemelt kép: zimbio.com