Diego Schwartzman és Dominic Thiem emberfeletti mérkőzését látva talán Rafael Nadal sem volt biztos benne, hogy még kedden pályára léphet az elődöntőbe jutás érdekében. 

A szervezőknek végül esze ágában sem volt halasztani, így Nadal és Sinner tizenegy óra magasságában léptek a Chatrier salakjára.

Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a 19 esztendős olasz nem feltartott kezekkel érkezett, hiszen magabiztos és bevállalós volt, amely több bréklabdához is juttatta. 5:5-nél elvette Nadal szerváját, majd adogathatott a játszmáért, Nadal azonban a harmadik lehetőségét brékre váltotta és rövidítésre mentette a szettet. A megszerzett minibrékeket aztán nem is herdálta el, és behúzta a lélektanilag nagyon fontos játszmát. Sinner a folytatásban sem adta meg magát, de Nadal innen már érinthetetlennek bizonyult. Kér óra játékot követően duplázta meg az előnyét, a harmadik szettben pedig felőrölte a NextGen bajnokot.

Győzelmével Nadal készülhet a pénteki elődöntőre, amelyen a Rómában épp őt verő Schwartzman lesz az ellenfele.

Kiemelt kép: Newsron