RG 2020: Djokovic győzött, összejött az álomdöntő
A világelső Novak Djokovic lesz a címvédő Rafael Nadal ellenfele a Roland Garros vasárnapi döntőjében.
A rendkívül jó formában lévő Stefanos Tsitsipas várt a négy között Novak Djokovic-ra, de a szerb már az első perctől koncentráltan teniszezve villámrajtot vett a görög ellen. A világelső az első játékban 0-40-ről hozta az adogatását, a következő játékban pedig sikerrel breakelte Tsitsipas-t, a korai előny pedig elegendő volt a szett megnyeréséhez. A 6-3 arányban megnyert első felvonást követően a másodikban Tsitsipas-nak voltak breaklehetőségei, de két alkalommal sem tudta hozni 40-0 követően az adogatását, a szerb 6-2-vel megduplázta az előnyét. A harmadik játszmába végig kapaszkodott a görög, de Djokovic a szett hajrájában elvette az adogatását, és 5-4-nél a meccsért adogathatott. Sokan már ekkor a vasárnapi döntőben látták a világelsőt, nem úgy a görög, aki mérkőzéslabdát hárítva breakelte a szerbet, majd a következő két játékot megnyerve 7-5-tel szépíteni tudott. Tsitsipas feltámadásának itt még nem volt vége, a fiatal játékos ismét elvette Djokovic adogatását, és a negyedik szettben 2-0-val kezdett. A korábbi győztes szerb gyorsan válaszolt, és folyamatosan szorongatta ellenfelét, de nyolc breaklehetőségét sem tudta kihasználni, Tsitsipas pedig 5-4 után váratlanul elvette az adogatását, és 3 óra 23 perc után kiegyenlített. A döntő felvonásra azonban kijött a hamburgi döntő a görögön, fizikálisan teljesen elkészült, Djokovic pedig kegyetlenül kihasználta a lehetőséget, és 35 perc után 6-1 arányban lezárta a meccset.
Vasárnap tehát Nadal – Djokovic, a fő kérdés pedig, hogy a spanyol 20 Grand Slam győzelemmel utoléri Roger Federert, vagy Novak Djokovic zárkozik fel mögéjük.
Kép forrása: twitter.com/sh_rolexmasters