ATP Köln: Zverev ellen hatodszor próbálkozhat Auger-Aliassime

2020. október 17.
by cort

Az első helyen kiemelt Alexander Zverev, valamint a harmadik helyen rangsorolt Felix Auger-Aliassime jutott az első alkalommal megrendezésre kerülő kölni ATP 250-es tenisztorna fináléjába.

Elsőként a hazai közönség előtt teniszező Zverev kvalifikálta magát a döntőbe. A német játékos egy korábbi junior Grand Slam-győztessel, a spanyol Alejandro Davidovich Fokinával találkozott, és két szoros szettben, 7-5 7-6 arányban győzött.

A másik elődöntőben Auger-Aliassime a második kiemelt Roberto Bautista Agut ellen lépett pályára. Az első szettben a kanadai hamar breakelőnybe került, és bár a spanyol még egyenlíteni tudott, a fiatal játékos ismét breakelt, és 6-3 arányban behúzta a játszmát. A folytatásban a spanyol magára talált, és úgy tűnt, hogy a mai napon mindhárom kanadai szettelőnyről bukja a mérkőzését. Felix azonban nem jutott Shapovalov és Raonic sorsára, a döntő felvonásban gyorsan breakelni tudott, és az előnyét végig megőrizve 6-3 1-6 6-3 arányban jutott karrierje hatodik tornadöntőjébe.

Vajon Zverev ellen összejön az első tornagyőzelem?

Kép forrása: getty