Sikeres kvalifikáció, szettveszteség nélkül

Balázs Attila ott lesz a főtáblán a bécsi fedett pályás versenyen.

Lesz kiért majd szorítanunk jövő héten. Balázs Attila megnyerte utolsó mérkőzését a Bécsben zajló Erste Bank Open selejtezőjében, így ott lesz majd az ATP 500-as kategóriájú fedett pályás tenisztorna főtábláján. Utolsó ellenfele a párosban háromszoros Grand Slam-bajnok Bruno Soares volt, akit az amerikai Rajeev Ramhez hasonlóan szettveszteség nélkül győzött le. Ati remekül adogatott az egész meccs során, hiszen mindössze egy break-labda hárítására kényszerítette brazil ellenfele, miközben ő három fogadójátékot is megnyert (6/2 6/4). Nem csak a szettaránnyal lehet azonban elégedett a második számú magyar férfi teniszező, ugyanis a találkozó mindössze 67 percig tartott.

A bécsi főtábla már elkészült, így már lehet kicsit találgatni, kivel játszhat majd a világranglista 85. helyezettje. A sorsolást követően az idén kirobbanó formában lévő Andrey Rublev (5.), a kanadai Auger-Aliassime, az orosz Khachanov vagy a lengyel Hurkacz lehet várhat rá.