WTA Ostrava: Sabalenka legyőzte honfitársát a döntőben
Aryna Sabalenka egy végtelenül sima meccsen nyerte az első fehérorosz házi döntőt a hölgyek ostravai tornáján, ezzel karrierje hetedik tornagyőzelmét aratta.
Az ostravai döntő előtt talán Viktoria Azarenka számított az esélyesebbnek, de ez a mérkőzés már az első játéktól Sabalenka irányába billent. Később kiderült a korábbi Grand Slam győztes nem volt teljesen egészséges, előző este migrénes fejfájással küzdött, és a meccs alatt is kapott gyógyszereket. Az első szettben Azarenka adogatóként nehezen boldogult, fogadóként pedig nem tudott mit kezdeni Sabalenka domináns játékával, így honfitársa kétszer is elvette adogatását, amivel 36 perc játék után szettelőnybe került.
A második játszma hasonló ritmusban folytatódott, mint az első, Sabalenka adogatójátéka kiegyensúlyozottnak tűnt, Azarenka azonban továbbra is hosszú játékokba bonyolódott adogató oldalon, aminek a következménye újabb break lett 1-1-nél, a következő elvesztett adogatás pedig végképp a meccsébe került Azarenkának, hiába tudott egy alkalommal ő is elcsípni egy fogadójátékot. Aryna Sabalenka így 6:2, 6:2 arányban, bő egy óra alatt nyerte meg a döntőt, a dohai torna után pedig idén második alkalommal emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
A kép forrása: wtatennis.com