ATP Párizs: Meglepetést hozott a nap rangadója

2020. november 2.
by Csongei10

Szoros csatában dőlt el a párizsi mestertorna első napjának mai slágermeccse.

A hétfői program kétség kívül legnagyobb mérkőzésén a 14. kiemelt Felix Auger-Aliassime találkozott a rutinos Marin Cilic-csel. A kanadai játékos számított a mérkőzés favoritjának, de erre az első szett történései hamar rácáfoltak: fél óra játék után 6-0 a korábbi US Open bajnok Cilic-nek. A söprés után összekapta magát Felix, szoros csatában behúzta a második játszmát, következhetett a döntő szett. A meccs 2-2 után dőlt el, amikor a rutinosabb horvát lebreakelte a fiatal kanadait, és bár fogadóként 5-2-nél még elrontott két meccslabdát, adogatóként már nem hibázott. A második körben egy hazai játékos vár majd Cilic-re.

Hasonlóan meglepetés eredmény született a nap elején, ahol a veterán Feliciano Lopez két szettben verte Filip Krajnovic-ot. A szerb játékos joggal lehet dühös magára, hiszen összesen hét(!) szettlabdát hagyott veszni, a második játszmában pedig teljesen összeomlott. A spanyol a következő körben az első helyen kiemelt Rafael Nadallal találkozik.

További eredmények:

Giron – Ramos 6-3 4-6 6-1

Moutet – Caruso 3-6 7-6(2) 6-3

Thompson – Delbonis 6-2 6-3

Gombos – Cecchinato 6-2 7-6(2)

Humbert – Ruud 4-6 6-2 7-6(1)

Bonzi – Coria 6-2 6-1

Kép forrása: puntodebreak.com