Rublev: “Az a célom, hogy világelső legyek és Grand Slam tornákat nyerjek”

2020. november 3.
by Diapolo

Andrey Rublev a minap beszélt távolabbi céljairól, de szerinte még sok munkára van szüksége ahhoz, hogy a világelsőség, vagy a Grand Slam tornák elérhető közelségbe kerüljenek.

Rublev mindenképp az idei év szenzációja, hiszen 5 versenyen is ő emelhette magasba a győztesnek járó trófeát, az év végére pedig karrierje során először a legjobb 10-be jutott a világranglistán. A bécsi győzelme után pedig kicsit részletesen is elemezte esélyeit, illetve további terveit.

“Nem mondok újdonságot, ha azt állítom, hogy mindannyiunk célja az, hogy világelső legyen és Grand Slam tornákat nyerjen. De optimista szeretnék lenni, és elsődlegesen az a célom, hogy fejlődjek, és a játékom elemeit tovább fejlesszem, illetve a hiányosságokat korrigáljam. Nincs semmiféle elvárásom magam felé, a célom az, hogy minél jobban végezzem a dolgom, és sokáig teniszezhessek, mert az az, amit igazán imádok. Persze, ezek az eredmények önbizalmat adnak, elhiszem, hogy a jó úton vagyok, legalábbis többé-kevésbé. De majd meglátjuk mi következik a jövő évben, már nagyon várom.”

Rublev esetében nem kell a jövő évig várni, hiszen az orosz életében először kvalifikálta magát az év végi ATP világbajnokságra, így láthatjuk Londonban is majd. Ezzel kapcsolatban is nagyon bizakodó: “Nagyon boldog vagyok, hogy a legjobbakkal versenyezhetek majd Londonban, óriási élmény lesz a legjobb teniszezők ellen játszani, ebben biztos vagyok.”

A kép forrása: atptour.com