Ivan Ljubicic: Federer felépülése a tervek szerint halad
Roger Federer felépülése jól halad, ezt Ivan Ljubicic erősítette meg, aki elmondta, hogy még nincsenek terveik a jövő évre, csupán a mielőbbi egészséges visszatérés a cél.
A svájci több műtéten esett át idén, mint ahány tornán indult, ennek ellenére egyre komolyabban készül a visszatérésre, amelyről pontos információk továbbra sincsenek, de Federerék nem titkolják, hogy az Australian Open a kitűzött cél.
A koronavírus-járvány az ATP versenynaptárát alaposan átírta, ebből kifolyólag nem rendeztek mérkőzést március és augusztus között. Federer nem csak a járvány miatt játszott rövid szezont, hanem két operációja miatt is, ehhez fűződik egy egyéni rekordja idén, mégpedig, hogy soha nem futott még ilyen rövid szezont, hiszen csak az Australian Openen indult. A világranglista 4. teniszező két hete tért vissza a pályára, azóta pedig folyamatosan edz, minden héten növelve az edzés erősségét.
Januárban az utolsó tornáján kőkemény meccseken jutott tovább Millman és Sandgren ellen is, de az elődöntőben alulmaradt Djokovic ellenében. Ezek után Fokvárosban lépett még pályára Nadal ellen egy bemutató mérkőzésen, de ezt követően kés alá kellett feküdnie, és hiába tervezte a visszatérést a füves pályás tornákra, májusban újra meg kellett műteni, így a szezon hátralevő részét már kihagyta, és a következő szezonra fókuszál.
A furcsa pontszámítás miatt tartja a 4. helyet a világranglistán, ez pedig nagy segítség lenne az Australian Openen is, ahova egyre többet tud készülni, de Ljubicic türelemre inti a szurkolókat, elmondása szerint az elsődleges cél az, hogy Federer már játszhasson Melbourne-ben, a többit pedig csak utána tervezik majd meg.
A volt világelső svájci pedig épp a mai napon írta ki, hogy “visszatért dolgozni”
Back to work😃🏋️♂️👨🏼🏫📚🍂🍁🎾 pic.twitter.com/zwljm17Rkv
— Roger Federer (@rogerfederer) November 6, 2020
A kép forrása: theguardian.com